Nyomtatás

Vincze László festőművész kiállítása

Esztergomban élő és alkotó festőművész, Vincze László új alkotásaiból hozott Kertvárosba huszonnégy képet. Az október 6-án megnyílt tárlatot Molnár Károly, nyugalmazott gépészmérnök, Dalmáciában alkotótábort fenntartó ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

A megnyitója első részében megemlékezett az Aradi vértanúk évfordulójáról, és a néhány napja elhunyt, Kossuth díjas, Corvin lánccal és Szent István díjjal kitüntetett Makovecz Imréről. Egyperces néma emlékezésre kérte a jelen lévőket.
Molnár Károly elmondta, hogy évente két alkalommal szervez alkotótábort a Dalmát tengerparton, ahol tizenöt művész egyidejű zavartalan, elmélyült munkája biztosított.
Vincze László festőművész is többször volt az alkotótábor lakója. Ottani ihletésű képei is vannak most a falon. Emellett Esztergomban készült képek is találhatók a tárlaton. Egyik legújabb képe a Vár új teteje címet viseli.

A kiállítás megnyitóján a Zsolt Nándor Zeneiskola két tanára – Jászberényi Edina és Dávid Zsuzsanna gitárra és fuvolára írott darabokat adott elő.
A kiállítás október 26-ig tekinthető meg a Féja Közösségi Ház nyitva tartása alatt.

Esztergom és vidéke Társadalmi és Kulturális Folyóirat cikke - 2011. 10. 09.

evid.hu

Untitled Document