Zsolt Nándor regényes élete - Hídlap cikk
Esztergom felfedezése, avagy a hely története
Zsolt Nándor regényes élete
Helytörténeti rovatunkban ezúttal a város híres zeneiskolájának névadója életéről adunk közre cikket. Tesszük mindezt már csak azért is, mert Esztergomhoz kötődő oly sok neves emberrel ellentétben Zsolt Nándorról vajmi keveset tud általában az itt élők többsége. Ezt a hiányosságot most Nagy Éva Rita „Egy elfelejtett muzsikus” című, a Limes tudományos szemle 2005/3-as számába írt tanulmánya segítségével pótoljuk, mely korábbi cikkből szemelvényeket közlünk.
„Zsolt Nándor kortársa volt Kodály Zoltánnak, Bartók Bélának és Weiner Leónak, és életében igen népszerű, elismert hegedűművésznek, tanárnak, karmesternek számított. Sajnos azonban korai halála megakadályozta, hogy életműve kiteljesedjék, és valószínűleg ez az oka annak, hogy napjainkban csak nagyon kevesen emlékeznek rá. Zsolt Nándor családi háttere ideális volt ahhoz, hogy zenei tehetsége kibontakozzon. Édesapja Csehországból származott, eredetileg Zakovec Nándornak hívták. 1857-ben született a Prága melletti Kroschau-ban (ma: Chrastany). Amikor Magyarországra érkezett, nevét magyar átírással Zsakoveczként kezdte használni. 1907-ben a család végül a Belügyminisztérium engedélyével Zsoltra magyarosította nevét. Idősebb Zsolt Nándor Esztergomban telepedett le, ahol a főszékesegyházi zenekar hegedűseként kezdett el dolgozni. Itt ismerkedett meg és szeretett bele a helyi rézműves, Petróczy Arnold lányába, Etelkába. Szerelmük hamarabb beteljesedett, mint mielőtt kapcsolatukat törvényesítették volna, és 1887. május 12-én megszületett gyermekük, Nándor. A szülők végül 1889. február 26-án összeházasodtak. Az elsőszülöttön kívül még két fiuk született a Zsolt szülőknek.
Vérében volt a muzsika
Idősebb Zsolt Nándor az esztergomi zenei élet aktív tagjaként hegedűt tanított, koncertezett és karnagya volt a Zenekedvelők Körének. Néhány évvel túlélte fiát, 1940-ben 83 évesen hunyt el. A kis Nándor zenei tehetsége korán megmutatkozott, ezért apja lassanként megismertette a hegedűjáték rejtelmeivel. Intézményes tanulmányait az Esztergomi Római Katolikus Elemi Népiskolában kezdte, majd 1897-ben az esztergomi Szent Benedek-rendi katolikus főgimnáziumban folytatta. Már igen korán fellépett a különböző iskolai koncerteken. 1901-től 1907-ig volt a Zeneakadémia hallgatója. Az intézmény évkönyvei pontosan tájékoztatnak tanulmányairól, koncertjeiről. Hubay Jenő, az akadémia neves professzora nagyon szerette ifjú növendékét, de visszaemlékezésében megemlíti, hogy tanulmányaiban nem volt mindig kitartó és szorgalmas. A hegedülés mellett a zeneszerzés is vonzotta Zsolt Nándort. Már esztergomi évei alatt is próbálkozott a komponálással, ám ezek a darabok még csak zsenge kezdemények voltak. Az első jelentősebb, önmaga által Op.1-nek titulált művét az F-dúr Romanze-t hegedűre és zongorára már 1902-ben Budapesten, az első zeneakadémiai éve alatt írta. A Zeneakadémia vezetősége a múlt század elején, minden október 22-én, Liszt Ferenc születésnapjának évfordulóján ünnepi hangversenyt rendezett az intézmény tanárainak és növendékeinek köreműködésével. 1906-ban a zeneszerzés szakosok zenekari műveinek bemutatóját tartották ez alkalommal. A jeles eseményre az Operaházban került sor. Az egybegyűlt közönség az ifjú zeneszerzőket: Antalffy-Zsíros Dezsőt, Kodály Zoltánt, Weiner Leót, Szirmai Albertet, Szendrei Aladárt és Zsolt Nándort őszinte rokonszenvvel és elismeréssel üdvözölte. Látható, hogy igen rangos művészek társaként lépett fel történetünk főszereplője, aki erre a koncertre egy Hegedűversenyt (d-moll) komponált, melynek szólistája ő maga volt. Zeneakadémiai évei alatt születtek a dalai is. Az Es ragt ins Meer Heine, a Der erste Verlust Goethe, a Der schwere Abend pedig Lenau versére készült. Mindháromban a késő romantikus szerzők, Richard Strauss és Mahler hatása érződik, de már felfedezhetők benne egyéni vonások is. Az 1905/06-os tanévben elkezdte Bloch Józsefnél a hegedűtanár-képzőt, egy évvel később pedig megkapta hegedűtanári diplomáját. Ugyanekkor pályázott a budapesti Lipótvárosi Kaszinó által meghirdetett Erkel Ferenc-díjra is. A műért járó 100 korona jutalmat a Zeneakadémia azon zeneszerzés szakos növendéke nyerhette meg, aki egy jól kidolgozott, technikailag fejlett, magyaros stílusú és eredeti ötleteket felmutató nagyobb szabású művet komponált. Zsolt Nándor a kiírásnak megfelelően egy zongoraötöst írt, amivel meg is nyerte a versenyt.
Világjáró sármos művész
Kortársai visszaemlékezéséből tudjuk, hogy Zsoltnak különleges aurája, kivételes charme-ja volt, és rendkívül tudott hatni a nőkre. Emiatt sokszor került kellemetlen helyzetbe. Így történt a Zeneakadémia elvégzése után is, amikor az intézmény Hubay professzor helyettesítésével bízta meg, de egy szerelmi affér miatt ott kellett hagynia állását. Végül mestere ajánlásával 1908-ban Londonba ment. Ott ismerkedett meg Sir Henry Joseph Wooddal, a világhírű Queen’s Hall zenekarának karmesterével, aki felismerte Zsolt Nándor tehetségét és szerződtette zenekarához második koncertmesternek. Ez hihetetlen szerencse és lehetőség volt a 21 éves fiatalember számára, mivel az angliai zenekarok többnyire a hazai muzsikusokat részesítették előnyben. Zsolt a zenekari játék mellett szólistaként is fellépett a koncerteken, ezenkívül karmesterként is elkezdett dolgozni. Angliai szereplését többször is megszakította külföldi szereplésekkel. Járt Párizsban, 1914 tavaszán pedig Bécsben is. Ez időben kötött szerződést a londoni Augener céggel, ahol folyamatosan adták ki kompozícióit. Ezek főleg virtuóz karakterdarabok voltak hegedűre, zongorakísérettel.
Zene a fogolytáborban
Az I. világháború Londonban érte, és sok honfitársával együtt a Nagy-Britannia és Írország között fekvő Man-szigeti Knockaloe táborba internálták. Magyar állampolgársága miatt reménye sem volt a szabadulásra, így öt évet kellett fogolyként eltöltenie. Erről az időszakról bizonyára sokat mesélt volt tanárának, amikor végre hazatérhetett, így Hubay professzor visszaemlékezéseiből némi képet kaphatunk a tábori körülményekről. Nem bántották őket, de nagyon kevés és rossz minőségű ételt kaptak (állott sós heringet), és mindössze egy liter vizet egész napra. Az egyik karácsony éjjelén a mellette fekvő fogolytársa felakasztotta magát, mert nem bírta a szenvedést. Zsolt Nándort azonban nem tudták megtörni a körülmények. A táborban több muzsikus fogoly is volt, akikből zenekart szervezett. Ebben nemcsak fogolytársai, hanem a kirendelt felügyelők is támogatták. A zenészek megjavították magukkal hozott hangszereiket, megtakarított pénzükből pedig újakat vettek. Ettől kezdve megváltozott a tábor légköre. A zenészek szabadidejüket a próbáknak és a gyakorlásnak szentelték, a felügyelők pedig lehetőségek szerint mindent megtettek, hogy a foglyok amennyire csak lehetett, jól érezzék magukat. Végül egy profi zenekar jött létre, ami Beethoven szimfóniákat is tudott játszani. Zsolt Nándor 1919-ben tért vissza Magyarországra.
Felfelé ívelő karrier
A Hubay család nagy szeretettel fogadta, idejének nagy részét – főleg az első hónapokban – az ő házukban töltötte. A professzor ajánlására a közoktatási miniszter az 1920/21-es tanévtől kinevezte Zsolt Nándort a Zeneművészeti Főiskola hegedűtanárává. Később már nemcsak hegedűt tanított, hanem vonósnégyes-játékot is. Tanítványai között olyan későbbi hírességek voltak, mint Lengyel Gabriella, Szécsi Magda, Vaszy Viktor és Végh Sándor. Tanítói és komponista tevékenysége mellett újra hegedűsként is aktívan dolgozott. Rendkívül fontos volt számára a kamarazenélés, ezért rendszeresen brácsázott Hubay vonósnégyesében, de szólistaként is gyakran szerepelt. Állandó fellépője volt a Deák téri iskola dísztermében rendezett úgynevezett Akkord-hangversenyeknek, 1926/27-ben pedig hosszabb hangversenykörúton vett részt Spanyolországban.
Rengeteg munkája mellett nem feledkezett el szülővárosáról, Esztergomról sem, gyakran hazalátogatott édesapjához. A havonta megrendezett esztergomi zenés estek sikeréhez tevékenyen hozzájárult hegedülésével. Életének egyik legfontosabb működési szakasza a rendszeres karmesteri feladatok ellátása volt. 1923-tól őt nevezték ki a Zeneakadémia növendékzenekarának zenekari gyakorlat vezetőjévé. Rövid idő alatt olyan szintre fejlesztette az együttest, hogy nemcsak a magyar zeneértő közönség, hanem a külföld is felfigyelt rá. Újabb fontos állomás volt számára, amikor 1930-ban őt választották a Budapesti Hangversenyzenekar vezető karnagyának. Ezután négy évvel a debreceni Filharmonikus Zenekar élére került.
Rejtélyes tragédia
S bár mindezek igen nagy rangot adtak a zeneművészeten belüli világban számára, sajnos egyik zenekarral sem tudta teljes egészében megvalósítani elképzeléseit, mivel 1935 húsvétján súlyosan megbetegedett. Az 1934/35-ös iskola évet még végig tanította, ám utána ágynak esett. Érdekes rész élettörténetének eme utolsó fejezetében, hogy az életrajzírók, kortársak eltérően adják meg betegségének, halálának okát. Az egyik verzió szerint Zsolt Nándor mérges gomba fogyasztás következtében lett súlyos beteg, a másik állítás szerint – s ez került a halotti anyakönyvi kivonatba – szívbénulás és szívbelhártya-lob okozta a híres zenész, zeneszerző és zenetanár halálát. Zsolt Nándor 1936. június 24-én hunyt el. Hamvait a Zeneakadémia előcsarnokában szentelte be Szomos Béla, a Bazilika káplánja. Zsolt Nándortól hatalmas tömeg búcsúzott, a hozzátartozókon, barátokon és növendékeken kívül a kulturális minisztérium tanácsosa, a Zeneakadémia főigazgatója, a Zeneakadémia tanári kara, a Budapesti Hangversenyzenekar, a tanítványok is ott voltak a szertartáson. A ravatalnál a Budapesti Hangversenyzenekar Beethoven Eroica szimfóniáját játszotta. Zsolt Nándort az esztergomi szentgyörgymezői temetőben helyezték örök nyugalomra. Nevét 2005 májusában vette fel a város Prímás-szigeten lévő zeneiskolája. A névadó ünnepségen Zsolt Nándor művei közül elhangzott a Szitakötők, az Elégia, az In chains, a Satyr and Dryads és a Der schwere Abend című darabok.”