Az Esztergomi Zsolt Nándor Zeneiskola 2 tanára Az Európai Unió és a Magyar Állam által finanszírozott pályázat keretében szakirányú továbbképzéseben vett részt, melynek eredményeként az egyik tanár felsőfokú mester diplomát szerzett orgona szakirányon. Erre alapozva szerette volna az iskola régóta dédelgetett terveként az orgona szakot beindítani. A tanszak elindításának elengedhetetlen feltétele egy használható, kis gyakorló orgona beszerzése volt, melyre az intézményi költségvetés nem adott lehetőséget.
A cél elérése érdekében a Zeneiskola jótékonysági rendezvénysorozatot indított, melynek első fontos állomása a 2012. június 2-án az Esztergomi Bazilikában nagy sikerrel megrendezett jótékonysági hangverseny volt. Sajnos az összegyűlt összeg még nem volt elegendő a hangszer megvásárlására, ezért a Zeneiskola a következő két tanévben további jótékonysági rendezvényekkel segítette a mielőbbi hangszervásárlást. Felajánlott adományaiknak köszönhetően 2014. szeptemberére elendő összeg gyűlt össze egy jó minőségű digitális gyakorló orgona megvásárlására.
A várva-várt hangszer 2015. januárjában megérkezett a Zeneiskolába. Ezúton köszönjük minden kedves hangversenylátogatónknak és az egyéni adakozóknak, hogy lehetővé tették az orgona megvásárlását. Reméljük a hangszerbeszerzés az orgona szak fejlődésének szép nyitánya lesz és az elkövetkező tanévekben sok-sok növendék tapasztalja meg az orgonatanulmányok szépségeit.