Nyomtatás

Népzene tanszakunk sikerei a VI. Fülemüle Népzenei Fesztiválon

Ebben az évben, immár hatodik alkalommal rendezték meg Etyeken, a Fülemüle Népzenei Fórumot. Az egész ország területéről közel száz gyermek érkezett, hogy bemutathassa tudását, és a népzenében való jártasságát. Bár szakértő zsűri minősítésében lehetett részünk, mégis mindig barátságos hangulat uralkodik, a szervezők finom süteményekkel, kézműves foglalkozásokkal, és táncházzal várták a fellépőket.

Szóló ének, hangszeres szólista, hanszer kíséretes énekes és énekegyüttes, énekes csoport, és zenekar kategóriában indulhattak a növendékek.

A Zsolt Nándor Zeneiskola negyedik alkalommal képviselhette magát a Fülemüle Népzenei Fórumon, ahol minden kategóriában  indulni tudtunk.

 

 

 Az eredmények:

Szóló énekesek: Molnár Kamilla - kiemelt nívódíj

                         Farkas Borbála - nívódíj

                        Szabó Flóra – dicséret

Hangszeres szólista: Juhász Adrienn – kiemelt nívódíj

Zenekarok: Vakán Zsuzsi és a Kiscsikó Zenekar – dicséret

Kiscsikó Zenekar tagjai:

Arató Kerecsen, Mikesy Mária, Neves Dorottya - hegedű         

Bartal Dóra – brácsa, Schuster Ambrus – bőgő

Csikó Zenekar és a Csipogók – nívódíj

Csikó Zenekar tagjai:

Dévényi Sára, Fülöp Etelka, Farkas Márton, Szentgyörgyi Fruzsina – hegedű,

Bartal Dóra – Brácsa,

Schuster Ambrus - bőgő  

Csipogók: Farkas Borbála, Dévényi Ágota, Molnár Kamilla, Szabó Flóra, Hertelendy Ágnes

A Bégányi Gábor, Csabai Zsófia, Fülöp Etelka és Novák Bálint alkotta zenekar dicséretben részesült.

A Tengelice énekegyüttes: Kómár Rebeka, Dévényi Júlia, Juhász Adrien, Dévényi Sára, Schuster Orsolya, dicséretben részesült.

A Tátika énekegyüttes: Fritz Janka, Bégányi Dorottya, Gajó Dorottya, Fülöp Antónia dicséretben részesült.

Az elöbb említett Csipogók pedig, kiemelt nívódíjat kaptak.

Köszönjük szépen a szülők segítségét, a gyerekek szorgalmas munkáját, további szép dallamokat és sikeres fellépéseket kívánunk:

 A Népzene Tanszak tanárai!

 

Untitled Document