Nyomtatás

Molnár Anna

Egy zenész, zenetanár szakmai életútja akkor kezdődik, amikor először érinti a kezével a hangszert. Annával ez 7 évesen történt meg Tornalján (SK) , ahol a helyi zeneiskolába járt  zongorázni. A zenei pálya mellett végül csak a  gimnázium elvégzése után döntött, amikor is Miskolcra ment a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába szakmai tagozatra (2005). Itt Balázs Adrienne és Nagy Enikő voltak a tanárai,aktívan részt vett Hargitai Imre és Eckhardt Gábor mesterkurzusain. A zongora mellett népzene szakos is volt, ahol Ács Gyula tanár úrtól tanulhatott furulyázni.

Három év után, 2008-ban sikeres felvételt nyert a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetbe (mára már zeneművészeti kar lett). Itt 2011-ben BA, 2013-ban MA diplomát szerezett. Gáspárné Tóth Marica és Varga Krisztina tanárnőktől tanulta a zongorázás csínját-bínját, Iván Klára tanárnőtől az együtt zenélés örömét. Aktívan részt vett Gulyás Márta mesterkurzusán és több alkalommal a debreceni Országos Dohnányi Ernő Kamarazenei Találkozó és Versenyen is. Egy szemesztert az észak-olaszországi Trento városában tanult a Conservatorio di Musica F.A.Bonporti  konzervatóriumban az Erasmus program keretein belül.

Mindeközben lelkes tagja volt több kórusnak is. Egészen 7 éves korától kezdve a mai napig csak 2-3 év volt az életében, amikor nem volt tagja egynek sem. Az egyetemi évek alatt Hassler Énekegyütessel és a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet Nőikarával több külföldi és belföldi versenyen és fesztiválon vett részt. Jelenleg az esztergomi Ballassa Bálint Vegyeskarban énekel.

A egyetem után rögtön dolgozni kezdett az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Iskola, Óvoda és Művészeti Iskolában teljes állásban zongoratanárként illetve az Ujj Viktor Géza alapfokú Művészeti Iskolában félállásban. Másfél év után  szülési szabadágra ment,megszületett a kislánya és  később még 2 testvére is. Így majdnem 8 év kihagyás után tért vissza a zongoratanításhoz. Az anyaság megtapasztalása sokat segített neki abban, hogy megtanulja, hogyan gondolkoznak a gyerekek, hogyan kell velük beszélni. Türelme feléjük megnövekedett. Újult erővel, lelkesen áll a tanításhoz.
    Teőke Marianne gondolataival mélyen tud azonosulni, miszerint:

" A tanárnak kötelessége, hogy a gyermeknek " fölfedezzen" valamit a világból,ugyanakkor művésze kell legyen a tanulás átadásának. Hiába nagy tudású szakember valaki, ha nem képes vonzó és érdekes kalanddá változtatni a tanulást, a tudást, a szellemi munkát. Személyes példával is nevel: ahhoz, hogy másokat tudjon tanítani, önmagának is szenvedélyesen szeretni kell a tanítást."

 

Untitled Document