Nyomtatás

Az esztergomi zeneoktatás másfélszáz éves története

2018. március 5-én hétfőn került sor az Esztergomi Zeneiskola és a Városi Könyvár szervezésében Stipkovits Fülöp: Az esztergomi zeneoktatás elmúlt másfélszáz éve -fejezetek a királyváros zenei életéből- című könyvének bemutatójára. Az óriási érdeklődés mellett lezajlott rendezvény során a könyv szerzője mellett Reményi Károly, az zeneiskola nyugalmazott igazgatója és Udvardyné Pásztor Ágnes, a jelenlegi vezető is részt vett az eseményen, melyen fellépett a zeneiskola kamarazenekara és kórusa is. A könyvbemutatón ismert és megbecsült esztergomi polgárok mellett Romanek Etelka polgármester, Bánhidy László alpolgármester és Völner Pál államtitkár is jelen volt.
 
A hatalmas érdeklődés mellett lezajlott rendezvényről az alábbi linken lehet bővebben olvasni, valamint visszanézhető a RégióTV Esztergom weboldalán is;
 
http://www.infoesztergom.hu/hirek/olvas/masfelszaz-ev-zenevel-es-oktatassal-esztergomban-2018-03-07-075631
 
http://rtve.hu/index.php/component/k2/item/13530-zeneiskola
 
A kiadvány megvásárolható 2.300 Ft egységáron az Esztergomi Zeneiskola titkárságán, valamint a bővebben gombra kattintva a cikk alján olvasható szállítási feltételek alapján megrendelhető a Zeneiskola e-mailcímén; Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  Vásárlásával a Zeneiskola Alapítványának munkáját segítítik, melyet előre is köszönünk!


Esztergomi Dalárda 1863-1875

Esztergom város kulturális élete az 1860-as évek elejétől újraéledt. Az iskolai nyelvgyakorló egyesületek és önképző körök mellett fontos közművelődési szerephez jutottak az egyletek, társulatok. Világi, de elsősorban egyházi személyek voltak, akik összefogták Esztergom tudományos, gazdasági és művészeti élete iránt érdeklődőket. Sorban alakultak az egyletek, társulatok. Ennek a folyamatnak részeként alakult meg 1863-ban az Esztergomi Dalárda.

Az 1840-es évek elején Havi Mihály népszerű énekes által létrehozott első dalárda után országszerte folyamatosan alakultak az önképzést és szórakozást egyaránt szolgáló dalárdák. Néhány lelkes tanár szervezőmunkájának köszönhetően 1863-ban Esztergomban is létrejött a dalárda. Bellovics Ferenc és Klinda Rezső gyűjtötték össze a férfiakat, akik nemcsak énekeltek, de anyagilag is segítették az egyletet. Komoly szervezőmunkával 310 tagot toboroztak. Belőlük szerveződött a három tagsági forma: a működő, a pártoló és a tiszteletbeli tagok. A tagokból alakult ideiglenes választmány elkészítette az alapszabályt, melyet a Magyar Királyi Helytartótanács 1865. április 12-én jóváhagyott.

1865. augsztus 6-án tartották meg az alakuló közgyűlést a Fürdő vendéglő nagytermében, a meghívott működő és pártoló tagok részvételével. Bellovics Ferenc ideiglenes elnök ismertette az alakuló Esztergomi Dalárda egylet célkitűzéseit. Dalestek szervezése, hangversenyek tartása, nagyobb zeneművek előadása, új dalok komponálása, az ifjúság bekapcsolása az egyleti életbe. Minden egyleti tagnak jogában állt a felállítandó énekiskolába egy fiút és egy leányt küldeni. E feladatok ismertetése után megalakult az új dalárda tisztikara és igazgató választmánya. Elnökéül Szántóffy Antal esztergomi kanonokot jelölték. - Sokan kedvelték a haladó szellemű papot, aki józsefvárosi plébánosként 1849. október 6-án Batthyány Lajos holttestét éjjel titokban a ferencrendiekhez szállította és ott Dank Agáp házfőnök segítségével eltemette. 1861-től a kanonok Esztergomban működött. - Az alelnöki tisztet is közkedvelt férfi töltötte be, Seyler Károly főszékesegyházi karnagy személyében, aki 1841-től évtizedekig nagy szakértelemmel és odaadással végezte munkáját. Közel 200 egyházi műve mellett szimfóniák, nyitányok, quartettek sora bizonyította rátermettségét. Az első karigazgatói tisztet Bellovics Ferenc reáltanodai tanár, a másodikat Klinda Rezső főelemiiskolai tanár töltötte be.

Esztergom városának közéletében vezető szerepet betöltő legjelentősebb ügyvédek, orvosok, mérnökök, vármegyei- és városi tisztviselők lettek az igazgató választmány tagjai. A tiszteletbeli tagok sorában olyan neveket olvashatunk, mint: Liszt Ferenc, Erkel Ferenc, Mosonyi Mihály, Reményi Ede és Ábrányi Kornél.

A dalárda állandó helyiségeként a Fürdő vendéglő nagy- és kisterme szolgált. E helyen rendszerint havonta egyszer, valamint jelentősebb alkalmakkor ültek össze az egylet tagjai.

A szervezeti élet első megmozdulása is jelentős volt. 1865. augusztus 26-án Liszt Ferenc érkezett látogatóba a hercegprímáshoz. Ez alkalomból a „zenekirályt” esti énekkel tisztelték meg. Rövidesen berendezési tárgyakkal is gyarapodtak. Szekrényeket, székeket, hangjegytartókat és zongorát vásároltak. A működő tagoknak jelvényeket terveztettek. Az egyesületi élet részeként rendszeresen tartottak jótékony célú előadásokat, hangversenyeket és szerveztek táncestélyeket.

A dalárda életének kiemelkedő eseményei közé tartozott 1865-ben a pesti zenede negyedszázados jubileuma, mely alkalomból a Városligetben nagyszabású ünnepséget rendeztek. Itt az Esztergomi Dalárda az Aradi Dalárdával együtt aratta a legnagyobb sikert.

1867 őszétől a Dalárda élete új színfolttal gazdagodott. Szeptember 10-én az igazgató választmány ülésén hegedű- és női énektanoda felállítását határozták el. Kimondták, hogy a helyiségre, taneszközökre, a tanárok fizetésére fordítandó összeget a tandíjakból, valamint a költségvetési feleslegből fennmaradó pénzből fogják fedezni. Felvétel az intézetbe csak az egylet valamely tagjának ajánlására történhet. A tanfolyam kezdete november 1. 

A tanárok díját heti 3 órai tanításért egyenként évi 50 forintban határozták meg. A tanítás az énektanodában Hulényi Ferenc vezetése mellett hétfő, kedd és csütörtöki napokon volt. A hegedűoktatást Klinda Rezső végezte hétfő, szerda és pénteki napokon a városi elemi tanoda termeiben.

Az 1868. évben immár negyedik alkalommal Debrecenben megrendezésre került országos dal- és zeneünnepen, az Esztergomi Dalárda nagy sikerrel szerepelt, hiszen a rangos kórusok között a második helyet szerezte meg.

A debreceni találkozóra elkészült az egylet zászlaja is: égszínkék színű selyem ezüst bojtokkal és aranyhímzésű fehér selyemszalagokkal. A zászlóra csupán az "Esztergom" szó, a szalagokra pedig egy jelige került. A zászlóavatót 1868. szeptember 6-án tartották.

„…Másnap volt az ünnepély valódi fénypontja. Reggel 9 órakor történt az ünnepélyes kivonulás a Városház térről a díszesen épített dalcsarnokhoz. Az idő is kedvezvén, az egész város talpon volt, hogy tanúja legyen az impozáns látványnak. Mintegy 1300 dalár sorakozott több mint 40 fényes egyleti zászló alá, s minden egylet tagjai más-más jelvényt viselvén, a különféle tollas fövegek s a magyar öltözetek festői látványt nyújtottak. Zeneszó mellett történt a felvonulás, mely csaknem egy órát vett igénybe. Az előadás 10 órakor vette kezdetét s midőn a dalárok Erkel Ferenc vezénylete alatt elkezdték a Kölcsey-himnuszt énekelni rézfúhangszerek kísérete mellett: a 9-10 ezer főre tehető hallgatóság harsány éljenzésekkel üdvözölte a dalművészet képviselőit…”

„..A második arany érem díjat az Esztergomi Dalárdának ítélték oda. A bíráló bizottság ez ítélete mellett egyszersmind kijelenti, hogy habár az Esztergomi Dalárda előadásában mind ama művészeti kellékeket s tulajdonokat feltalálta, melyek azt az előbbi egylettel első díjra való érdemesítés színvonalára emelte, minők a hanghordozási kellem és tömörség, finom árnyékolás, szabatosság, öntudatos kifejezés és melegség a kivitelben: mindazonáltal tekintve azt, hogy az előadott mű egyöntetűségi voltát annak egyes részeinek másokkal való helyettesítésével pótolta s ennek folytán az első díj odaítélésében, egyöntetűbb igényeknek tartozván hódolni a bíráló bizottság: csakis a második díjnak egyhangú odaítélésével vélte kiegyenlíthetni a külömbözetet…”

1870-ben Szántóffy Antal elnököt nógrádi főesperessé nevezték ki. Áthelyezésével aktív és értő vezetőt veszített el a dalárda. A társasági élet lassan elhalt és újjáéledésére egészen 1883-ig várni kellett.

 


Esztergomi dal- és zenekedvelők egyesülete 1883 - 1900

1883-ban megkísérelték újraéleszteni a hajdani dalárdát. A szervezésben néhány régi tag, valamint éneket és zenét kedvelő tekintélyesebb polgárok kapcsolódtak be.  A jegyzőkönyvi bejegyzés tanúsága szerint kimondták, hogy: „kívánatos, hogy a helyi társadalom összes zeneművészei, dalkedvelői és műbarátai egybe tömörüljenek. Szükséges, hogy törvényes létjoggal bíró egyesület jellegét vegye föl. Dalárda címét megváltoztassa, Esztergomi dal- és zenekedvelők egyesülete cím alatt szélesebb alapokra fektetett alapszabályok szerint átalakuljon.” Az egyesület céljául a vegyes- és férfi énekkar előadásai által a zeneművészet ápolását, a társadalmi élet élénkítését határozta el.

Az 1883. május 28-án megtartott alakuló közgyűlésen ismertették és fogadták el az Esztergomi dal- és zenekedvelők egyesületének alapszabályzatát. Az összeállítók figyelme mindenre kiterjedt. Elsőként a megváltozott elnevezést rögzítették, a jelvény és pecsét használatát szabályozták. Az egyesület legfőbb céljai között a vegyes- és férfi énekkar előadásai által a zeneművészet ápolását, a társadalmi élet élénkítését határozták meg. A választás után az elnök Dr. Helcz Antal; a titkár Dr. Földváry István lett. Az elnök megnyitó beszédében örömmel ismertette, hogy az egyesületbe 8 alapító-, 65 működő- és 111 pártoló tag jelentkezett. A zeneigazgató Bellovics Ferenc, az énektanár Sztraka Iván lett.

A dalárda tagjai hetente 3 alkalommal, hétfő, szerda és péntek este tartották próbáikat. Mivel az egyesületben 14 tag volt, akik vonós hangszeren is játszottak, egyesületi zenekart hoztak létre. A létrejött együttes sokirányú tevékenységet folytatott. Szombatonként egymás gyönyörűségére muzsikáltak. A jól felszerelt zenekar nyilvános nagy estélyeken, a kaszinó által rendezett műsorokon, sőt a helyi színielőadásokon is fellépett. Szigorúan vették a próbákon való megjelenést. Azokat a tagokat, akik nem fizettek, vagy a próbákról elmaradoztak, az egyesületből kizárták.

Az igazgató választmány az egyesület megszűnéséig rendszeres gyűléseket tartott havi 1-2 alkalommal. Ezeken minden rendezvényt, műsort, kirándulást, személyi- és fegyelmi ügyeket részletesen megvitattak. A mulatságokra külön táncrendező bizottság alakult a tagokból. A pezsgő egyesületi élet eredményeként a taglétszám is jelentős mértékben megemelkedett, hiszen az 1886. évben tartott közgyűlésen már 91 működő- és 232 pártoló tagot számlált.

A dal és zene iránti szeretet ébresztgetésén fáradozott az ismét beindult ének- és zeneiskola is, mely kezdetben ének osztályban 48, hegedű osztályban 18 tanulót oktatott. Az osztályok létszámát 10 főben határozták meg. Az egyesület számos rendezvénye mellett az idő előrehaladtával a zeneoktatás terén is igen komoly fejlődés mutatkozott. A hegedű oktatás területén oly nagy volt az érdeklődés, hogy 1886-ra három osztályt kellett indítani összesen 45 tanulóval. 1889-ben a négyosztályú zeneiskolai oktatás tovább bővült, melynek eredményeként a hegedű és ének tárgyak mellett zongoraoktatás is folyt, az elméleti tárgyak közé pedig az esztétika és a zenetörténet került felvételre. Az oktatás 1889-től már alkalmas helyiségekben a Széchenyi-téri Szerencsés-féle ház emeleti termeiben folyt.

Helcz Antal

Helcz 1843-ban született Esztergomban. Eredetileg papi pályára készült, később jogot hallgatott. Így lett a városi törvényszék jegyzője, később városi főügyész. Az 1868. január 14-én megalakult a Deák-kör titkára lett. 1883-ban elnöke lett az 1865-ben alakult, a város zeneművészeit, dalkedvelőit és műbarátait tömörítő Dalárdának. 1886. október 24-étől Esztergom sz. kir. város polgármestere lett, és Simor János, esztergomi érsek bizalmasaként nekilátott a város építéséhez. Ekkor alakult meg a szentgyörgymezei iskola, árvaház (1890), az érseki kórház, a Szent Anna zárda, elemi iskola és az óvónőképző (1892). Polgármestersége alatt sok építkezés kezdődött a városban. Többek között megnyílt a zsinagóga, a Buda utcán kezdték el építeni a laktanyát, tervbe vették egy új közkórház alapítását, megkezdődött a Mária Valéria híd építése, valamint ekkor készült el az Esztergom–Almásfüzitő-vasútvonal. Helcznek, és Földváry István főügyésznek kiemelkedő szerepe volt Esztergom, Víziváros, Szentgyörgymező és Szenttamás települések egyesítésében, ám 1895 júniusában – röviddel az egyesített Esztergom első közgyűlése előtt (július 8) – a polgármester  lemondani kényszerült. 

Az 1886. év gazdag egyesületi programjai után ismét a lazulás és bomlás jelei kezdtek mutatkozni. Felderíthetetlen ellentétek miatt 1886. év végére az egyesület „a tagok részvétlensége miatt elszunnyadásnak néz elébe” - olvashatjuk jegyzőkönyvükben. Az 1889. április 7-én tartott közgyűlésen elhatározták az alapszabályok módosítását és megválasztották az új tisztikart. A lemondott Niedermann Pál elnök helyébe a régi alelnök Helcz Antal került, de a személyi változások sem segítették az egyesületi élet fellendítését. Mindössze egy, és egyben az egyik utolsó megmozdulása volt az Esztergomi dal- és zenekedvelők egyesületének: Blaha Lujza májusban lépett óriási sikerrel az esztergomi közönség elé, ekkor az egyesület tagjai köszöntötték a művésznőt és utolsó előadásán babérkoszorúval kedveskedtek neki.

Mi lehetett az oka, hogy az egyesület a nagy létszám ellenére elhalt? Talán éppen a nagy létszám. Közel 200 ember között gyakorta alakultak ki véleménykülönbségek, melyeket az igazgató választmány képtelen volt elsimítani, a tagokat megfegyelmezni. Ennek következményeként az egyesületi élet 1900-ig folyamatosan elhalt. Bár a XX. század elején működött egy turista dalárda Esztergomban, de az már más jellegű és összetételű volt.


Brenner Júlia Zongoraiskola

Az 1900-as évek elejére végleg elhalt Esztergomi dal- és zenekedvelők egyesülete nagy űrt hagyott maga után, melynek betöltésére csak az 1916-ban alakult Városi Zeneegylet tett kísérletet. Ebben az időben a város zeneoktatását - szervezett formában - a Brenner Júlia nevéhez fűződő magán zongoraiskola látta el. Esztergom gazdasági és társadalmi felvirágzásában vezető szerepet betöltő Brenner család gyermekeként, Brenner Júlia méltó módon karolta fel a zeneoktatás ügyét.

Esztergom török hódoltság utáni újjászületéséhez és megerősödéséhez nagymértékben járultak hozzá a város kiemelkedő polgárcsaládjai. Ezen családok közé tartozik a Brenner család is. A nagy múltú Nitter József által alapított, majd a Nitter családba beházasodott Brenner József fűszernagykereskedő által üzemeltetett "Vörös rák" nevet viselő kereskedés, az egész környék élelmiszer ellátását biztosította. A figyelemre méltó gazdasági sikerek mellett a 11 gyermekkel megáldott Brenner család a város kulturális és társadalmi életében is vezető szerepet töltött be.

A számos szervezetben vállalt tagság mellett a családfő Brenner József, a város képviselőtestületében, mint választott képviselő is tevékenykedett. A család gazdag kulturális életére jellemző, hogy mind a 11 gyermek zongorázott. Brenner József az üzlet vezetése mellett sokat törődött gyermekei szellemi fejlődésével, taníttatásukkal.

Részben az inspiráló családi környezetnek köszönhetően Brenner Júlia a kilencvenes években beiratkozott a pesti Nemzeti Zenedébe. Fennmaradt naplója szerint a pesti lányok között kisebbségi érzéssel küszködött, de kiváló tehetsége és szorgalma minden akadályt legyőzött. Az első években naponta utazott vonattal Pestre, majd amikor Róza nővére férjhez menve Pestre költözött, náluk lakott. Igen érzékeny idegrendszerű, nagyon választékosan öltözködő művészlélek volt. A zene teljesen kitöltötte életét, ezért tanulmányai befejeztével elhatározta, hogy nem megy férjhez. A főiskolán 1902-ben végzett, és ezután szülei tanácsát kérte, hogy hazatérjen-e Esztergomba. A szülők háromoldalas, a lehetőségeket mérlegelő válasza jellemző bölcsességükre és haladó szellemükre. "A vagyon pusztulhat, de a tudás megmarad. ...Gyere haza, nekünk nem leszel terhünkre, esetleg új zongorát is vehetünk és ha tanítani akarsz, ezt is megteheted... Szerető Atyád és Anyád Brenner József és Róza". Júlia így hazatért és ekkor nyitotta meg magán zongoraiskoláját a Sissay u. 1. sz. házban, ahol 2 szobát bérelt sógorától - dr. Prokopp Gyulától - a tanítás céljaira. Júlia az induló zongoraiskola népszerűsítéséért nyomtatott hirdetést is szétküldött a tandíjak megjelölésével.

1903. október 11-én - mint egy korabeli fennmaradt meghívó mutatja - az "Esztergomi Kaszinóban hangversenyt adott Rákóczi emlékezetére, ahol Rákóczi kesergőjét és a Rákóczi-indulót zongorán elő adta". Mellette szavalatok egészítették ki az ünnepélyt. 1904 januárjában hangversenyt adott a kereskedő ifjak könyvtáralapjára. Az erről szóló köszönő levél is fennmaradt. Minden év végén vizsga hangversenyt rendezett a Kaszinó nagytermében tanítványaival. Az I. világháború kitörése után létesített rokkantalap segítésére több jótékonysági hangversenyt is adott. Fennmaradt egy 805 koronáról szóló nyugta, melyen megköszönik Júlia adományát. Szintén az első világháború alatt indult meg a Szt. Tamási szegény gyermekek élelmezésére indított kezdeményezés, mely  a gyermekek élelmezéséről gondoskodott. Ezt az ügyet is felkarolta, amiről szintén elismerő levél tanúskodik.

Brenner Júlia magánzongoraiskolája közkedvelt volt, de az elért eredmények dacára is sajnálta, hogy csak a jómódú családok gyermekei tanulhatnak zenét. Ezért minden törekvése arra irányult, hogy városi zeneiskola alakuljon.

Brenner Júlia törekvései megegyeztek Buchner Antal, a Bazilika karnagyának hasonló kezdeményezésével, aki 1928-ban létre is hozta Esztergom első szélesebb alapokon nyugvó zeneiskoláját. A zongaratanításra Brenner Júliát kérte fel, aki így örömmel csatlakozott az iskolához. Sajnos Esztergom még nem ismerte fel kellő mértékben a zeneoktatás támogatásának fontosságát. Az iskola anyagi gondokkal küzdött, ezért Buchner saját zsebéből fedezte a hiányokat. Júlia egy évi tanítás után megvált az iskolától és folytatta magán zongoratanítást, már az új lakásán a Mátyás király utca 29. szám alatti házában. Magánéletében nagy változást jelentett a Brenner ház leégése, majd annak újraépítése, végül eladása, éppen 1930-ban. Az új, saját otthon, mely magániskolájának helyet adott, ezekben az években épült. Ezután ide jártak tanítványai, akiket a zene szeretetén kívül a pesti Főiskola követelményei szerint készített fel nemcsak a technika elsajátítására, de zenetörténetre, szolfézsra is.

Az 1930-as évek általános szellemi fellendülése Júliát is visszavezette régi álmához, 1937 áprilisában beadott a Városházára egy tervezetet "Nép-zene iskola" címen. A város főjegyzője testvére, dr. Brenner Antal volt, aki az ügyet azonnal felkarolta. 1937. június 5-én már a Vallás- és Közoktatási Minisztériumot képviselő, szintén esztergomi származású Kazacsay Tiborral megegyeztek a zeneiskola újjászervezéséről. Az igazgató Sztárcsevich László, a zongaratanár Júlia lett. 1937 szeptemberétől itt tanított, egészen 1950-ig. Ekkor nyugdíjazását kérte, de lakásán még - 1960-ban bekövetkezett haláláig - 84 évesen is tanított.


Államilag engedélyezett és városilag segélyezett zeneiskola 1928-

1916-ban megalakult a Városi Zeneegylet. Ebben az időben a város zeneoktatását - szervezett formában - a Brenner Júlia nevéhez fűződő magán zongoraiskola látta el. A zeneegylet és a zongoraiskola - jellegükből adódó - szűkös lehetőségeik miatt időről-időre felvetődött egy szélesebb alapokon nyugvó, városi zeneiskola megalapításának szükségessége. Az államilag engedélyezett és városilag segélyezett zeneiskola megalakulására hosszas előkészítő munka után 1928-ban Buchner Antal vezetésével került sor.

Egy szélesebb alapokon nyugvó, városi zeneiskola életre hívásának gondolata már az 1920-as évek elején felmerült, melyet Brenner Júlia magán zongoratanár és az 1916-ban megalakult Zeneegylet vezetője, Buchner Antal is szorgalmazott. A zeneiskola megszervezése 1926-ban a Keresztény Szociális Gazdasági Városi Párt ülésén is napirendre került, ahol egyhangúlag elfogadott határozatban kérték fel a várost, hogy a „több mint két évtizede nélkülözött zeneiskola felállítását lehetővé tegye”.

Hosszas előkészítő munka eredményeként az intézmény államilag engedélyezett és városilag segélyezett magán zeneiskolaként kezdhette meg első tanévét 1928 szeptemberében. Dr. Antony Béla polgármester közbenjárására a városi tanács az elemi iskola négy termét  és az iskolaszolgát bocsájtotta a zeneiskola rendelkezésére, a fűtés és világítás költségeinek felválallása mellett. Az oktatás kedden, szerdán és szombaton heti két órában zajlott, a háromhavonta megrendezett növendékhangversenyek helyszínéül pedig a Főgimnázium díszterme szolgált. Az első tanévben 47 növendék jelentkezett. Buchner Antal igazgató mellett Brenner Júlia zongoratanár és Klein Miklós hegedűtanár alkották a tantestületet.

A város valóban szívén viselte az új intézmény problémáit. Segítséget nyújtott a felszerelési, berendezési tárgyak beszerzéséhez, egyben arra kérte az iskola vezetését, hogy indítsa be a fúvós hangszerek tanítását a városi fúvószenekar utánpótlásának biztosítása érdekében. Az 1929. június 15-én befejeződött tanév azonban a sikerek ellenére sem volt mentes az elsősorban anyagi jellegű gondoktól. Ennek köszönhetően Brenner Júlia és Klein Miklós az első tanév után megvált a zeneiskolától, utóbbi helyét Diviaczky Béla töltötte be, a többi tanszak növendékeivel pedig az igazgató foglalkozott. Ebben a tanévben már nemcsak helybélieket tanítottak, hanem Tokodról, Lábatlanról, Dorogról, sőt Léváról és Párkányból is fogadtak növendékeket.

Az 1930-as esztendő januári hangversenye meghozta a zeneiskola első jelentős sikerét is. A január 21-én tartott növendékhangversenyen először lépett közönség elé Pécsi Sebestyén, aki a műsort Beethoven c-moll szonátájával nyitotta meg. A következő tanévben őt, valamint Péter Józsefet felvették a Zeneakadémiára. A kezdeti sikerek hangulatában a zeneiskola igazgatósága egy zenei óvoda felállításának tervét is dédelgette, melyre azonban végül nem került sor. Az 1931-es tanévet 6 főtanszakkal: zeneszerzés, magánének, zongora, hegedű, cselló, nagybőgő és a következő melléktanszakokkal hirdették meg: általános zeneelmélet, összhangzattan, zenediktálás, kamarazene. Fúvós tanszakok: fuvola, oboa, klarinét, kürt, trombita, harsona.

A város gazdasági nehézségei az 1930-as évek derekára sajnos a zeneiskola működését is nagymértékben nehezítették. A korábban biztosított segélyeket és termeket a város megvonta, ezért a tanítás ezt követően a Ferenc József út (ma Bajcsy-Zsilinszky út) 31. szám alatt bérelt helyiségekben folytatódott.

Az anyagi gondok miatt radikálisan csökkent a növendéklétszám is. Az 1935/1936-os tanévet már csak mindössze nyolc növendék fejezte be.

 

 

 

Buchner Antal  

(Kistószeg, 1882. júl. 2. - Pápa, 1950. aug. 9.)

 

Bánáti sváb származású karnagy, zeneszerző. A szegedi tanítóképzőben, majd a budapesti Zeneakadémián végezte tanulmányait. Temesváron és Szegeden teljesített egyházzenei szolgálatot, majd 1911-től az esztergomi székesegyház karnagya lett. Az egri Katolikus Kántor egyházzenei folyóirat felelős szerkesztője (1913-1919). Miséket, oratóriumokat komponált. Zenekari műveket, dalokat, magyar nótákat, s Pilóta címmel operát írt. Művei gyakran szerepeltek a Magyar Rádió műsorában. 1916-ban az Esztergomi Zeneegylet, majd 1928-ban az Esztergomi Zeneiskola megalapítója. A két világháború között, 1920-1923-ig a Dorogi Bányász Zenekar karmestere.

 

 


Államilag engedélyezett és városilag segélyezett zeneiskola 1937-

A súlyos anyagi nehézségekkel küzdő zeneiskola újjászervezésére Brenner Antal városi főjegyző és Kazacsay Tibor országos zeneiskolai szakfelügyelő közreműködésének köszönhetően 1937-ben került sor. Az intézmény igazgatója Dr. Sztrácsevich László lett. A megújult zeneiskola első tanéve 1937. szeptember 10-én 4 tanerővel és 19 növendékkel indult el a Hősök terén lévő Szent István elemi iskola két tantermében. A stabilizálódott tanári karnak és a növekvő növendéklétszámnak köszönhetően a bánya támogatásával 1939. október 1-én megalakult a zeneiskola dorogi fiókintézete, ahol zongora és hegedű tanszakon indult meg a tanítás.

Az újjáalakult zeneiskola igazgatósága széles program megvalósítását tűzte ki célul. Tanulási lehetőséget kívánt biztosítani az ifjúságon túlmenően a felnőtteknek is, ezért a normál oktatás mellett szabadiskolai formát is bevezetett, ahol a jelentkezők könnyített tanterv segítségével sajátíthatták el a legszükségesebb zenei ismereteket. A szülők és az érdeklődők zenei igényeit pedig tanárok és fővárosi művészek részvételével rendezett bérleti hangversenyek segítségével kívánták kielégíteni.

A zeneiskola dorogi fiókintézetének megszervezése tovább bővítette a lehetőségeket. A régi bánya iskolájának termeiben hegedű és zongora szakon indult el a tanítás. A szépen fejlődő szakmai munkát minduntalan gátolták a szűkös anyagi lehetőségek. Esztergom város minden igyekezete ellenére az iskola végleges elhelyezése nem volt megoldott, így a folyamatos költözések és a több helyen való tanítás jellemezte az intézmény működését.

A szakmai munka minden nehézség ellenére megszakítás nélkül folyt. Tanári- és növendék hangversenyek bizonyították a végzett munka eredményességét. 1942 júniusában a tanévzáró tantestületi értekezleten 10 év után ismét felvetődött egy zenei óvoda létesítésének gondolata, melynek megvalósítására kellő jelentkező hiányában most sem kerülhetett sor. A következő tanévben a képzettebb növendékek számára megkezdték a kamarazene oktatását, majd megindult a tanítás a gordonka szakon is.

1943-ban felvetődött annak gondolata, hogy Párkányban a dorogihoz hasonló fiókiskolát nyissanak. Az ügy érdekében az iskola plakátokon toborozta a növendékeket, azonban a jelentkezők alacsony száma miatt a fiókiskola megnyitása elmaradt. A város ismét foglalkozott azzal a gondolattal, hogy saját kezelésbe vegye az iskolát, megszüntetve annak magán jellegét. Az anyagi lehetőségek hiánya - mint már annyiszor -  most is meggátolta az elképzelés megvalósulását. A háború okozta mostoha körülmények fokozatosan rontották az intézmény működési körülményeit.

A dorogi fiókintézet 1944/1945. tanévben szüneteltette működését, mert Vörösné Kamarás Lívia zongoratanárnő foglalkoztatása akadályokba ütközött. Az iskola épülete 1944. december 23-án a bombázások következtében megsérült, ezért ekkortól a tanítást az igazgató lakásán folytatták.

A háború után 1945-ben ismét megindult a tanítás Dorogon és az esztergomi intézet helyzete is megszilárdulni látszott. Ebben nagy szerepet játszott a megszálló szovjet hadsereg a zeneiskola irányába tanúsított jóindulatú viszonyulása. Újra rendszeressé váltak a növendék- és tanári hangversenyek, így 1947 áprilisában az újjászervezés tizedik évfordulójának tiszteletére immár a huszadik növendékhangversenyt rendezte meg a zeneiskola. A szakmai munka sikeréhez hozzájárultak az országos szinten bekövetkezett kedvező változások. A zeneiskolák országos szövetségbe tömörültek és rendszeres tanulmányi versenyek rendezésével járultak hozzá a pedagógiai munka eredményességéhez. E versenyek legjobbjai a Zeneakadémia dísztermében rendezett hangversenyen mérték össze tudásukat. A  zeneiskola már az első ilyen versenyen igen szépen szerepelt.

Sajnos a kedvező fejlemények ellenére sem rendeződött a zeneiskola tartós elhelyezésének égető problémája, így a város helyszükségleteinek függvényében többszöri költözködésre kényszerült. Az intézmény működési feltételei alig feleltek meg a minimális elvárásoknak, ezért az igazgató 1951 októberében zongorákat, bútorzatot, felszerelési tárgyakat és 4 megfelelő helyiséget kért a megyei tanács népművelési osztályától. 1952 augusztusában a zeneiskola ennek eredményeként 3 helyiséget kapott a művelődési otthonban. A változó jogszabályi környezet következtében a zeneiskola tantestülete zeneoktatói munkacsoporttá, majd 1955-ben munkaközösségé szerveződött. Ettől kezdve „Esztergomi Zenepedagógus Munkaközösség Zeneiskolája” néven szerepelt.

Az 1960-as évek elejére mind erőteljesebben vetődött fel az iskola tanácsi kezelésbe vételének igénye, melynek eredményeként a munkaközösség 1961. augusztus 31-ével megszűnt. A zeneiskola tanácsi kezelésbe került, „Művelődési Ház zeneiskolája” néven folytatta munkáját. A következő tanév végén 1962 júliusában újabb fordulópont következett az iskola életében: Állami Zeneiskolává alakult át.  Nyolc álláshelyet kapott és 200 növendék felvételét engedélyezték számára. Az új megnövekedett lehetőségek szinte azonnal éreztették hatásukat, a növendéklétszám tekintetében is, amely egyik évről a másikra megduplázódott.

Dr. Sztárcsevich László (1898 – 1983)

Zeneművészeti Főiskolán végzett okleveles énekművész és államilag képzett okleveles zenetanár. A berlini „Städtische Oper” volt tagja, jogtudományi doktor. Jogi végzettsége mellé 1922-ben szerezte meg operaénekesi képesítését, majd 1937-ben a Zeneművészeti Főiskola zenetanári oklevelét. A Zeneművészeti Főiskola elvégzése után tizenegy évig folytatott tanulmányokat és működött, mint opera-, hangverseny-, és rádióénekes Ausztriában, Németországban, Olaszországban és Svájcban. 1937-től az Esztergomi Zeneiskola igazgatója, ahol énektanszakon és egyéb melléktanszakokon tanított. A zeneiskola igazgatásától - az 1964-es tanév végén - 27 esztendő után vált meg.

 


Esztergomi Állami Zeneiskola 1962-

Az 1962-ben állami zeneiskolává alakult intézmény gyors fejlődésnek indult. A zeneiskola Pilismaróton tagiskolát nyitott, mely 1966-ig működött. Az 1964-es tanév végén Dr. Sztárcsevich László - 27 esztendő után - megvált az iskola igazgatói posztjától. Őt Szabó Tibor követte az intézmény élén. A korábban mostoha anyagi körülmények normalizálódásának köszönhetően a zeneiskola a szakmai építkezés évtizedei elé tekinthetett.

Szabó Tibor a Budapesti Népművelési Intézet Zenei Osztályáról 1962-ben került a Labor Műszeripari Művek Balassa Bálint vegyeskara élére. Fontos célként tűzte maga elé, hogy a rangos kórus vezetése mellett, a zeneiskola igazgatói székét megpályázva, a város zenei életét hatékonyan szervezhesse. A Labor MIM Balassa Bálint vegyeskar utánpótlásának biztosítása érdekében a zeneiskola növendékeiből 1966 januárjában gyermekkórus alakult.

Az zeneiskola szakmai életében is egyre több eredmény mutatkozott. A korábban túlsúlyban lévő zongoratanítás mellett a többi hangszer oktatása is fejlődésnek indult. Ez a későbbiekben tervezett kamarazenekar beindulását segítette elő. Sajnos a megfelelő létszámú szaktanár hiányában a tanári kar jelentős része Budapestről járt Esztergomba tanítani, ami komoly gondokat okozott az oktatók hosszú távú megtartását illetően.

Az intézménynek továbbra is elhelyezési gondjai voltak, hiszen a Művelődési Háznak csak néhány kicsi és rosszul fűtött terme állt rendelkezésre. A zeneiskola oktatási kapacitásának bővítése a meglévő helyiségekben elképzelhetetlen volt, ezért a városi tanács művelődési osztálya a Szabad Május sétány 12. szám alatti épületben biztosított néhány - korábban a Városi KISZ-bizottság által használt - termet.

Eredetileg az Esztergomi Hajós Egylet csónakházaként működő épületben társbérletként két magánlakással és a csónakházzal kellett osztoznia a zeneiskolának. A magánlakások birtokba vétele hosszasan elhúzódó egyeztetések eredményeként csak lassan, 1966-ban és 1973-ban valósult meg.

1970-ben Szabó Tibort kinevezték a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanárává, ezért a zeneiskola vezetését Reményi Károly vette át, aki szolfézstanárként 1965 óta vett részt tevékenyen az intézmény szakmai életében. 

Reményi Károly nevéhez fűződik az 1960-as évek végén bevezetett iskolai tehetségkutatás, melynek eredményeként számos tehetséges növendék került a zeneiskolába. A nehézségek ellenére az iskola döntő szerephez jutott Esztergom város művelődési életében.1972-re már 12 tanárral és 264 növendékkel rendelkező zeneiskola a meglévő tanszakok mellett zeneóvoda, brácsa, cselló, gitár, oboa, klarinét, fagott, trombita, kürt, harsona és kamarazene tanszakokkal bővült. A növendékek minden évben eredményesen vettek részt a város kulturális eseményein, a Megyei Kamarazene Fesztiválokon és a Dunakanyar Művészeti Nyári Egyetem rendezvényein.

SZABÓ TIBOR (Fehérgyarmat, 1937 - ) ének- és zenetanár, karnagy

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett oklevelet. 1961-1964 a Népművelési Intézet zenei osztályán az ifjúsági énekkarok felelőse, 1964 és 1970 között az Esztergomi Állami Zeneiskola igazgatója. 1962-1984 az esztergomi Balassa Bálint Énekkar karnagya, 1970-1996 a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola budapesti Tagozatának főiskolai tanára. 1970-1989 az énekkar-, 1989-1996 a szimfonikus zenekar vezetője, 1977-1982 a zeneelmélet tanszak tanszékvezetője, 1996-1997 a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola középiskolai ének-zenetanár és karvezetőképző tanszakának mb. tanszékvezetője. 1981-2003 a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium igazgatója, 1981-2007 a szimfonikus zenekar karmestere. Németországban, Olaszországban és az Egyesült Államokban tanított. 1978-1990 a bostoni Kodály Intézet, később a Hartford University vendégtanára. 1990-1996 a Zenetanárok Társaságának alelnöke, a Magyar Zenei Tanács elnökségének tagja. 2002-2003 a Művészeti Szakközépiskolák  Szövetségének elnöke.

   

 


Zenei Együttesek fejlődése 1960-

Az 1960-as évektől a zeneiskola fejlődése mellett, a városban pezsgő zenei élet alakult ki. A Zeneiskola és a vele szoros együttműködésben lévő Labor Műszeripari Művek Balassa Bálint Vegyeskar, valamint a Városi Szimfónikus Zenekar, az ifjúság zenei nevelésének és a város zenei életének igen fontos tényezőivé váltak.

Labor MIM Balassa Bálint Vegyeskar

A Labor MIM Balassa Bálint Vegyeskar a város legnagyobb múlttal rendelkező zenei együttese. Az 1948-ban üzemi dolgozókból alakult énekkar vezetését 1962-ben Szabó Tibor vette át, akinek keze alatt - az üzem anyagi támogatásával - a művészi színvonal gyors fejlődése valósult meg. A kórus 1966-ban az országos minősítés keretében elnyerte az aranyfokozatot, 1972-ben pedig a fesztiválkórus címet. 1974-ben a Művelődési Minisztérium "Kiváló együttes" címet adományozott az kórusnak.

A vezetésben Reményi Károly 1965-től vett részt, majd Szabó Tibor távozását követően 1982-től az együttes kizárólagos karnagya lett. 1965-től  a  megfelelő utánpótlás biztosításának érdekében megalakult a Gyermekkórus, mely szintén hamar kivívta a város közönségének elismerését.

A vegyeskar rendszeres résztvevője volt a munkáskórusok megyei és országos találkozóinak. A hazai szereplések mellett külföldi utak alkalmával a nagy nemzetközi kórusversenyeken többször is igen komoly eredményeket értek el. 1971-ben a goriziai Nemzetközi Kórusversenyen 3. díjat, majd 1973-ban a spittali Nemzetközi Kórusversenyen 2. és 3. díjat szereztek.  A Balassa Bálint Énekkar műsora igen gazdag, a régi korok muzsikája mellett megszólaltatja a XX. század modern kórusművészetének mestereit és a mai magyar szerzők legjobb alkotásait. A városi hangversenyélet gerincét jelenti - hosszú évtizedek óta - a Városi Szimfonikus Zenekarral közösen indított bérleti hangversenysorozat is.

Dobó Gimnázium Vegyeskara

Esztergom virágzó kóruséletének bizonyítékaként - a Balassa kórus mellett - számos együttes és iskolai énekkar szintén szép sikereket mondhatott magáénak. Az 1973-ban megalakult Monteverdi Kamarakórus mellett, még régebbi hagyományokkal rendelkezett a Dobó Gimnázium 1950-ben alapított vegyeskara. A kórus vezetője 1970 és 1987 között Reményi Károly volt. Az énekkar rendszeres szereplője a városi bérleti hangversenysorozatnak, de emellett számos országos rendezvényen sikeresen képviselte Esztergom városát. 

Városi Szimfonikus Zenekar

Esztergomban már az 1920-as években is működött zenekar, Dr. Darabos László vezetésével, mely a háború alatt és után többször megszűnt majd újraindult. Dr. Darabos László áthelyezésével a zenekar Esztergomban gyakorlatilag véglegesen megszűnt, tagjai a Nyulász Kálmán vezette szalonzenekarban, vagy a dorogi együttesben zenéltek tovább. 1968-ban Reményi Károly a régi tagokból, az Esztergomi Városi Zeneiskola tanáraiból és növendékeiből újjászervezte a zenekart, mely első hangversenyét 1968. november 7-én adta.

A kezdettől fogva rendszeres éves bérleti sorozatot szervez a zenekar, előbb csak 3-4, később évi 10-12 hangversennyel. Szoros szakmai kapcsolatban állnak a Balassa Bálint Vegyeskarral és a Zeneiskolával, ahol próbáikat tartják.

A zenekar Esztergomon kívül is rendszeresen koncertezik, több alkalommal kap meghívást magyarországi és külföldi szereplésekre is, melynek mindig nagy örömmel tesz eleget. Így eljutott a zenekar Esztergom több testvérvárosába, Párkányba, Mainthal-ba, Ehingen-be, Mariazell-be és Espoo-ba, de koncertezett Franciaországban is. 1992 decemberétől a zenekar alapítványi formában működik. Eleinte a város Önkormányzata támogatta az alapítvány - és így a zenekar - működését, mely az évek során jelentősen csökkent, majd 2010-ben teljesen megszűnt.

1993-ban Esztergom város Önkormányzata „Pro Urbe” Esztergomért kitüntetést adományozott a zenekarnak, a városi komolyzenei kultúra kitartó és színvonalas ápolásának elismeréséért. Az önkormányzati támogatás megszűnését követően az alapítvány pályázatok útján, a hangversenyek bevételeiből és a felajánlott adó 1%-ból próbálja meg fenntartani a zenekart.Ez elég csekély anyagi forrást jelent és évente sajnos    - a kezdeti időkhöz hasonlóan - csak 2-3 hangverseny kerül megrendeztésre. Az évek során több neves művész is közreműködött a zenekar koncertjein, többek között Tokody Ilona, Nádor Magda és Velenczei Tamás a Berlini Szimfonikus Zenekar szólótrombitása. E két utóbbi művész a zeneiskola növendékei voltak.

A zenekar repertoárjában megtalálhatóak a zeneirodalom minden korszakából származó művek. Az együttes nagy lehetőséget jelent a zeneiskolában tanuló ifjú zenészeknek, hogy a zenekari játékban, valamint a hangszeres szólóművek előadásában tapsztalatokat szerezzenek. A zenekarral fellépő kisegítő zenészek, végzett művészek és szólisták folyamatosan segítik a zenekar munkáját.


Zeneiskola építése 1982-

Mivel a zeneiskola hosszú távú elhelyezésére alapítása óta nem adódott végleges megoldás, ezért hosszú évtizedeken keresztül az egyre emelkedő színvonalú oktatói munkát beárnyékolták a mostoha körülmények és az állandó költözködés. Ennek tükrében jelentett mérföldkövet a zeneiskola Prímás-szigeten álló épületben való végleges elhelyezése, ahol az intézmény vezetése hosszú távra tervezhetett. Hosszas előkészítés után az épület átépítése 1982-ben indulhatott meg.

 

Az Esztergomi Zeneiskola történetét már a kezdetektől elkísérték az intézmény végleges elhelyezésének hiányából adódó nehézségek. Az állandó költözködések és szűkös, mostoha körülmények között való tanítás után reményt jelentett az iskola számára 1964-ben a városi tanács művelődési osztálya által felajánlott  Szabad Május sétány 12. szám alatti épületben biztosított néhány - korábban a Városi KISZ-bizottság által használt - helyiség. Az eredetileg az Esztergomi Hajós Egylet csónakházaként működő épületben társbérletként két magánlakással és a csónakházzal kellett osztoznia a zeneiskolának.

Sajnos az esztergomi Prímás-szigeten álló épület adottságai nem voltak kedvezőek. Az árterületen álló épület szigetelése, a vékony falak és a szűkös helyiségek nem szolgálták maradéktalanul a zeneoktatás céljait. Az épület állapota és a rendelkezésre álló kevés hely miatt az 1970-es évek végére halaszthatatlanná vált az épület teljes felújítása és bővítése. A város gyűlése többször tárgyalta a zeneiskola ügyét, végül 1982-ben a Megyei Művelődési Osztály (Harsányi Lászlóné) támogatása alapján 600.000 forintból megkezdődött az építkezés. A továbbiakban évente 1-2 millió forintot biztosított a város és a megye a munkálatokra.

A kevés pénz miatt Reményi Károly igazgató társadalmi munkát szervezett, melyben saját családja, kollégák, fiatalok, szülők és a Dobó Gimnázium diákjai vettek részt. Reményi Károly irányította a tervezési, szervezési, szállítási és kivitelezési munkálatokat. Sok mindenkit kellett megnyernie az építkezés ügyének. „Műszaki amatőrként” meglátta, hogy az emeletráépítés és a magas tetős megoldás szolgálja legjobban az iskola bővítési igényeit. Az építkezéssel egyidőben az iskolai tanítás zavartalanul folyhatott, többek között a város különböző iskoláiban (Petőfi Iskola, Gyakorló Iskola, Dobó Gimnázium, Művelődési Ház, Kossuth Lajos utcai tanműhely és otthon, a tanárok lakása).

 

A kivitelezésben nyújtott segítségükért köszönet illeti Urbányi Károly és Mújdricza Ferenc építészeket, Varga Ernő statikus mérnököt, valamint Gyurkó Jánost, aki 1990-től az építkezés statikai tervezője és vezetője volt. A közös munka gyümölcseként 1992-re készült el a háromszintes épület.

Reményi Károly (1941 - )

 

1941. július 13.-án Szigetváron született. Édesapja kántortanító, igazgató, édesanyja zenész, zongorista. Általános iskolás korában a pécsi Székesegyház gyermekkórusában énekel. Középiskolás éveit 1955-ben Szolnokon kezdi, majd 1956-59 között a miskolci Zeneművészeti Szakközépiskolában tanul. 1960-65-ben a budapesti Zeneakadémia hallgatója. Középiskolai énektanár és karvezető diplomát szerez.

 

 

1965-től az esztergomi Állami Zeneiskola szolfézs tanára, zongorán és fagotton játszik, a Labor Műszeripari Művek Balassa Bálint Vegyeskar másodkarnagya, 1984-től vezetője. Az Akadémia elvégzése után olasz ösztöndíjjal a nyári Velencei Szabadegyetemen tanul (1965, 1966). 1965-től a Budapest XVIII., Plébániatemplom kórusának karnagya. 1968-ban megalapítja a Városi Szimfonikus Zenekart, amelynek vezetője és karnagya. 

1970-1999 között az esztergomi Állami Zeneiskola igazgatója, tanára. 1966-tól vezetésével, együtt lépnek fel a pestszentlőrinci Szent Margit Plébániatemplom kórusa és a Balassa Bálint Kórus a Városi Szimfonikus Zenekar kíséretével Budapesten, Esztergomban, fesztiválokon, zenei rendezvényeken. Kezdetben 3-5 koncertet adnak évente a 90-es években 20-22 hangversenyt.

 

 

2007-ben Esztergom városa érdekében kifejtett kulturális tevékenységéért Babits-díjat kap. A Kórusok és Zenekarok Országos Szövetségének tagja.

2009-ben, mint az Esztergomi Zeneiskola nyugdíjas tanára Öveges József Megyei Pedagógiai díjban részesül.

 

 

2011-ben a tanítástól visszavonul, a vegyeskar és a szimfonikus zenekar karnagyi teendőinek szenteli mindennapjait.

Kiváló felkészültségű szakember, sikeresebb ember lehetett volna belőle, ha a karriert tekinti legfőbb célnak az életében, ám ő inkább a pedagógiai munkát választotta.  Ezek a gyerekek zeneszerető és zeneértő fiatalokká lettek, számos tehetséget fedezett fel (pl. világhírű Nádor Magda, Velencei Tamás a Berlini Filharmonikusok trombitása). Esztergom általános iskoláiban növendékein keresztül felfigyelt minden tehetségre. Lelkesedése nyomán nagymértékben nőtt a zenét tanuló gyerekek száma. Esztergom kulturális, művészeti életét meghatározó az általa létrehozott és működtetett ének- és zenekar. (bérleti hangverseny-sorozatok, közéleti eseményeken való állandó szereplés) Kétkezi munkájával is hozzájárult áldozatoktól nem riadva vissza. Tanítványai elmondása alapján nem nézte a saját idejét, azt tartotta fontosabbnak, hogy a zene iránt fogékonyságot mutató növendéke minél többet kapjon tőle.

„A karmester egyszerre pszichológus, pedagógus és zenész.” Egész szakmai életét amatőr közegben töltötte el – ahhoz hogy egy nemzetnek kiváló zenészei legyenek, kell, aki az alapokat letegye – legyen a zene mindenkié.

 

 

 

Ars poeticaja: „Szeretnék egy parányi méccsé lenni, mely bevilágít egy szobát, szeretnék egy szál deszkahíddá lenni, mely szakadékot ível át, szeretnék egy kanálka mézzé lenni, legyen az élet édesebb, szeretnék egy segítő kézzé lenni, mely tesz, amit lehet.” (Szent-Gály Kata)

 

 

 


Esztergomi Zenede 1990-

Az iskola épülete  1992-re elkészült, azonban a külső homlokzati vakolásra a 90-es évek közepéig, a földszinti hangversenyterem befejezésére és a II. emeleti kamaraterem átadására 2003-ig várni kellett. A hosszú évtizedek után elért optimális feltételek között az iskola szakmai munkájának fejlesztésében nagymértékű előrelépés történt. A fúvószenekar megalakulását követően 1996-ban létrejött a vonószenekar. Az épület méltó otthont adott a Balassa kórus és a Városi Szimfonikus Zenekar próbáinak. Emellett a zeneiskola - új hagyományt teremtve - nyaranta kamarazenetábor rendezésével segíti a növendékek számára a nyári szünidő hasznos eltöltését.

A Zeneiskola épületének külső befejezésével, illetve a megfelelő számú tanterem és a hangversenyterem kialakításával 1992-re, egy központi helyszínen folyhatott a zeneoktatás. A II. emeleti tantermek mindegyike zuhannyal, mosdóval és WC-vel rendelkezik, így az  épület alkalmassá vált hosszabb bentlakásos táborok megrendezésére és vendégegyüttesek elhelyezésére is.

Az iskola kihasználva e lehetőséget - 1991-től kezdve - nyaranta kamarazene tábor megrendezésével járul hozzá a zeneiskolai növendékek szabadidejének gazdagításához. A tábor keretében a növendékek évről-évre más zenés-táncos színdarab tanulásával és előadásával komplex módon tapasztalják meg a művészeti alkotó tevékenységek örömeit. A közös kamarazenélés, díszlet- és jelmezkészítés maradandó élményt nyújt a résztvevők számára. A gyakorlás mellett, számos hasznos és vidám program várja a gyerekeket: népdaltanulás és verseny, zenetörténeti foglalkozás, kézműves foglalkozás, kirándulások.

A Zeneiskola kedvező fekvésének és lehetőségeinek köszönhetően számos alkalommal rendezte meg itt a Vasas Képzőművészeti Kör alkotótáborát. Hosszú ideje a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gólyatáborának is a Zeneiskola ad otthont.

A szakmai fejlődés jeleként a zeneiskolai növendékekből együttesek alakultak.

  

Fúvószenekar

A Fúvószenekart Kriska György - a zeneiskola volt rézfúvós tanára - alapította 1992-ben. Az akkor, leginkább polkákból, indulókból álló repertoárral számos városi, iskolai és egyéb rendezvényen mutatkoztak be. Kriska György munkáját 2007-től Reményi László rézfúvós tanár vette át, aki a mai ifjúság ízléséhez, ismereteihez és igényeihez is próbál igazodni a zeneválasztás során. Ennek köszönhetően fellendülőben van a fúvószenekar, mind a létszám tekintetében, mind pedig a koncertek népszerűségét illetően. A fúvószenekar tagjai jelenlegi zeneiskolás növendékek, végzett és visszajáró öregdiákok, illetve lelkes tanár kollégák.

Repertoárjukban nagy számban fordulnak elő a lendületes, fiatalos darabok, mese- és filmzenék, latinos tánczenék (szamba, mambo, cha-cha-cha), valamint könnyűzenei slágerek átiratai. Ezek mellett szívesen játszanak komolyabb műveket is. A fúvószenekar munkáját és sikereit jelzi, hogy több városi rendezvényt, fúvószenekari fesztivált, zeneiskolai hangversenyt is a háta mögött tudhat.

Vonószenekar

A fúvószenekar után 1996-ban Pásztóiné Nádudvary Erika vezetésével megalakult a zeneiskola vonószenekara. Tagjai az iskola vonóstanszakáról kerülnek ki, de szívesen visszajárnak régi zeneiskolás növendékek is. Repertoárjukban megtalálhatóak klasszikus művek, tradicionális zenék, egy-egy ünnepkörhöz kapcsolódó klasszikus feldolgozások, valamint filmzenék. Az együttes nagy sikerrel szerepel iskolai, városi és regionális rendezvényeken, a Megyei Zeneiskolák Vonószenekari Fesztiválján pedig több alkalommal részesült arany minősítésben. 2010-től a zenekari tagok utánpótlása is elindult "Tücsök" zenekar formájában. Harmadik és negyedik osztályos vonós hangszeren tanuló gyerekek játszanak együtt heti rendszerességgel, akik majd később beülhetnek a vonószenekarba. 2012-ben Dorog, Esztergom, Nyergesújfalu és Párkány zeneiskoláinak részvételével, Pásztóiné Nádudvary Erika vezetésével megalakult a "kézfogás" regionális vonószenekar. Az együttes - mindegy hatvan fővel -  sikeres hangversenysorozatot adott  az említett városokban.


Zsolt Nándor Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola 2005-

1999-ben Reményi Károlyt - 28 év után - egy-egy tanévre Novák László, majd Reményi József követte az iskola élén. 2001-től napjainkig a Zeneiskola igazgatója Udvardyné Pásztor Ágnes. 2002 és 2009 között megvalósult az épület teljes belső befejezése. Az iskola 2005-ben felvette Zsolt Nándor nevét, majd 2008-ban a klasszikus tanszakok mellett megkezdte működését a népzene tanszak is.

2003-ban már mai szépségében fogadta be az intézmény földszinti hangversenyterme, illetve a II. emeleti kamaraterem a zeneiskolai rendezvényeket, egyéb programokat. 2005-ben az iskola ünnepélyes keretek között felvette az esztergomi születésű hegedűművész és zeneszerző Zsolt Nándor nevét.

A zeneiskola szakmai fejlődésének a 2007. év fontos állomása volt, mikor elnyerte a „Kiválóra minősített alapfokú művészetoktatási intézmény” címet. Az iskola tanszakainak száma 2008-ban a népzene tanszak elindulásával tovább gyarapodott. A népzene iránt érdeklődő növendékeknek népi furulya, népi hegedű, brácsa, bőgő, citera és népi ének tanulására van lehetőségük egyéni órákon, illetve közösen,  kamara-énekórákon vehetnek részt. A tanszak célja, hogy a gyermekek a közös éneklés, muzsikálás örömét hagyományaink megismerésén keresztül élhessék meg.

2009-ben Esztergom Város Önkormányzata - mint fenntartó - által finanszírozott beruházás keretében megvalósult a Zeneiskola épületének teljes körű befejezése. Az oktatói munka számára, immár 33 szaktanterem áll rendelkezésre. Az újonnan festett tantermek és az új fűtésrendszer biztosította az ideális környezetet.

2010-ben Esztergom város anyagi nehézségei a Zeneiskola működésére is árnyékot vetettek. A bizonytalan finanszírozási gondok miatt az iskola alapítványa jótékonysági rendezvények szervezésével igyekezett támogatókat találni. Az Esztergomban szervezett jótékonysági bál és majális mellett 2011. április 27-én az intézmény fennmaradásáért rendezett jótékonysági gálahangverseny sikere meghozta a szükséges támogatást, így  biztos anyagi háttérrel kezdődhetett meg a következő tanév. Az iskola önkormányzati finanszírozásból 2012-től a Komárom-Esztergom Megyei Intézményfenntartó Központhoz került, majd az országos szinten egységesen megvalósuló változások alapján fenntartója 2013 tavaszától a Klebelsberg Kunó Intézményfenntartó Központ.

Az iskola szakmai programjainak megvalósításában nagy szerepet játszik az  „Alapítvány, az Esztergomi Városi Zeneiskola Támogatására” nevű 1991-ben alapított, művészeti tevékenységet folytató, közhasznú non-profit szervezet, melynek legfontosabb célkitűzései az esztergomi zenei élet fejlesztése és a Zsolt Nándor Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola támogatása. Ennek megfelelően az alapítvány szervezésében számos zenei találkozó, rendezvény és művészeti projekt valósult meg az elmúlt időszakban. Az iskola az   alapítvánnyal közösen az "Esztergomi Zsolt Nándor Zeneiskola és Alapítvány Tehetségpont" néven, regionális tehetségpontként 2012 óta vesz részt - a város és a megye intézményeivel együttműködve - a művészeti tehetséggondozásban.

Napjainkban az intézmény közel 400 növendékkel büszkélkedhet, akiket 30 főből álló tantestület oktat.

A hangversenyek, egyéb nagyszabású rendezvények helyszínéül a 120 férőhelyes földszinti Reményi Károly Hangversenyterem és a Liszt Ferenc Kamaraterem szolgál. Csoportos oktatás 5 tanteremben, egyéni hangszeres oktatás pedig 21 szaktanteremben folyik.

 

Udvardyné Pásztor Ágnes (Budapest, 1968. november 15. - )

Középiskolai tanulmányait a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola orgona tanszakán folytatta. A szakközépiskolás évek alatt fuvolázni is megtanult, mely tanári pályafutásában, valamint szimfonikus zenekari munkájában nagy szerepet játszik. Főiskolai végzettséget az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Főiskolai Karán, ének-zene, karvezetés és zongora kiegészítő szakon szerzett. Mint orgonista,  a Budapesti Kántorképzőn 1991-ben szerzett kántori oklevelet. 1992-1996 között a Budapesti Monteverdi Kórus tagja. A diploma megszerése után, az Esztergomi Városi Zeneiskola fuvolatanára, korrepetítora, fafúvós tanszakvezetője, illetve az Esztergomi Városi Szimfonikus Zenekar fuvolása lett. 2001-óta, mint az intézmény igazgatója végzi tevékenységét. 2001-2003 között közoktatásvezetői szakvizsgát tett és oklevet szerzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Közoktatási Vezető szakán. 2004-től zongorát tanít és részben ellátja a fafúvós növendékek korrepetícióját. 2006-2011 között második szakirányként szolfézs tanári, majd 2012-ben egyetemi mestertanári diplomát szerzett az ELTE Bölcsészettudományi Kar szolfézs, illetve ének-zene tanári mesterképzési szakán. Jelenleg a zeneiskolában – igazgatói teendői mellett – zongorát és szolfézst tanít. Az Esztergom-Kertvárosi Szt. István templom, valamint a Dorogi Szt. Borbála Plébániatemplom kántor-karnagya.

 

Untitled Document