Nyomtatás

Az Esztergomi Szimfonikus Zenekar és Reményi László elismerése - KÓTA díj

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) 2022. január 22-én tartotta idei díjátadó ünnepségét a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Nagytermében. Idén 14 kategóriában 37 díjazottat ünnepelhettünk.
 

Esztergomi Szimfonikus Zenekar –

Reményi László karmester

Az Esztergomi Szimfonikus Zenekart 1968-ban alapította Reményi Károly. Az együttes tagjai a városi zeneiskola tanárai és növendékei, valamint lelkes amatőrök voltak. Reményi László 2012-től fokozatosan vette át a zenekar vezetését, kitartó lelkesedéssel folytatva az édesapja által elkezdett munkát. Az utóbbi években a csökkenő anyagi támogatás, és a járványhelyzet okozta szigorítások megviselték a zenekart. A próbák és koncertek elmaradtak, de az esztergomiak emlékezetében és Reményi László későbbi terveiben továbbra is él az Esztergomi Szimfonikus Zenekar.
 
Az átadó ünnepségen a hagyomány szerint az érintett együttesek közül néhányat meg is lehet hallgatni. A járványhelyzetre tekintettel azonban idén a felkért nagy létszámú kórusok felvételről mutatkoztak be: a videóbejátszásokban hallhattuk a Kecskeméti Kodály Iskola Antanténusz Kórusát Szegediné Tóth Ildikó vezetésével, az ipolybalogi Szent Korona Kórust Molnár Ottó és Pászti Károly vezényletével, valamint Krasznai Gáspár karnagy három együttesét, a Budaörsi Sapszon Ferenc Kórust, a Fővárosi Énekkart és a Madách Gimnázium Énekkarát. Emellett élőben hallgathatta meg a közönség a Hajdúsági Népzenei Együttes és a Wetschescher Nachtigallen Kórus produkcióját.
Az ünnepség végén egy különleges zenei élményt is átélhettek a résztvevők: Erkel Ferenc Bánk bán című operájából csendült fel két ária a Magyar Állami Operaház művészeinek (Fahidi Patríciának, Hidegkuti Pálmának és Balog Endrének) az előadásában, hangszeres trió változatban. Az átiratokat Jürg Eichenberger svájci csellóművész készítette, kottában való megjelentetésüket pedig az Erkel Ferenc Társaság kezdeményezte repertoár bővítési és edukációs célzattal, mely a Kontrapunkt Kiadó jóvoltából mára megvalósult. Az ünnepélyes díjátadón a hazai amatőr zenei élet kiválóságai mellett jelen volt Rónaszékiné Keresztes Monika, az Emberi Erőforrások Minisztériuma magyar zenei nevelésért felelős miniszteri biztosa is, hogy a díjazottaknak gratuláljon.
Untitled Document