Zsolt Nándor Katolikus Zeneiskola

"Sokszor egyetlen élmény, egész életre megnyitja a fiatal lelket a zenének. Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni, ezt megszerezni az iskolának kötelessége." (Kodály Zoltán)

Nyomtatás

Nekrológ

Reményi Károly karnagy- zenetanártól, volt zeneiskolaigazgatótól,  

az esztergomi zenei élet meghatározó alakjától vettünk búcsút

Az Esztergomi Zeneiskola igazgatói székét 1999-ben adta át, nyugdíjasként 2011-ig tanított az intézményben. Az Esztergomi Városi Szimfonikus Zenekar vezetését fokozatosan bízta fiára, míg legtovább, dacolva egészsége romlásával, élete utolsó aktív éveiben a Balassa Bálint Vegyeskart vezette, egyre ritkábban, egy-egy műsorsszám erejéig, míg végül elfáradt…  

1965 szeptemberében – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát befejezve – nagy lelkesedéssel kezdte meg tanári munkáját Esztergomban, az Esztergomi Zeneiskolában. 55 éven át dolgozott fáradhatatlanul a fiatalokkal, a fiatalokért, a város zenei életének felvirágoztatásáért.

A zeneiskolában a szolfézs tárgy szeretetére, fontosságára nevelt, a Dobó Katalin Gimnázium vegyeskarának élén a kórusban éneklő több száz fiatalnak adott felejthetetlen élményeket. Ez jelentette számára az életet, a kiteljesedést és az elhatározást, hogy mindent megmozgasson egy, a zenei/művészeti nevelést teljességében befogadó, méltó és önálló zeneiskolaépület megvalósításáért. Kétkezi munkát, időt, saját anyagi hozzájárulást nem sajnálva, a segítő embereket összefogva, hihetetlen lelkesedéssel és kitartással érte el mindezt. Ahogyan az építkezést, úgy a szakmai munkát is irányította 1970 – 1999 között az általa megálmodott intézményben.

 

Nem volt könnyű. Kapott hideget, meleget is. Voltak, akik kritizálták, de többen, akik mellette álltak, szerették, tisztelték elhivatottságát, konok kitartását. Nem a jelenben élt, távolabbra, előbbre látott, mint sokan mások. Csendesen tűrt, ha kellett, tudta, hogy később értelmet nyer, beérik majd az elgondolása, mint a zeneművek a próbák során.

Ahogyan gondoskodott az ifjúság neveléséről a kicsi előképzős korosztálytól a gimnazistákig, úgy gondozta, fejlesztette és vezette a fiatal felnőtteket tovább a kóruséneklés magaslataiba a Balassa Bálint Vegyeskar, valamint a Budapest-Pestszentlőrinci Árpád-házi Szent Margit Plébánia kórusának karnagyaként. Számos koncert, fesztivál, sikeres kórusverseny… kisebb kórusművek, misék, oratóriumok a régi zenétől, a modern művekig. „Mindenevő” volt, de mindig volt egy-egy választott kedvence, amelyért rajongott. Lelkesedése felvillanyozta az együttest, s az erőn felüli teljesítés hevétől kimerült feladni akarás perceiben Ő még mindig szárnyalt, Benne még mindig volt lelkesítő energia és humor.

Kórusvezetői munkája mellett – mintegy hiányt pótolva – 1968-ban újjá szervezte a városi szimfonikus zenekart. Az együttes nagyszabású zenekari művekkel örvendeztette meg éves bérleti sorozataiban a közönséget, s egyben az énekkarral közös fellépésekre – oratorikus művek bemutatására – adott lehetőséget. Sikeres, felemelő időszak volt ez a komolyzene iránt érdeklődő közönség, az együttes tagjai és vezetőjük számára.

Tanárként, karnagyként és karmesterként azon nagy zenészek táborába tartozott Ő, aki ízlésesen, alázatosan, a legteljesebb mértékben tudott hitelesen adni a tudásából, Magából és Maga által érzéseket, élményeket a zenén keresztül.

Kiváló fiatal művészek szárnypróbálgatásait segítette, lehetőséget adva számukra a szimfonikus zenekar élén szólistaként, és mindig szeretettel, bizalommal fogadta a fiatal kollégákat a zeneiskolában. Büszkén és nagy tisztelettel beszélt tanítványairól, akik „többre vitték”, s jelenleg a magyar zenei élet kiválóságai.

Szerényen élt azzal a biztonsággal, hogy jó ügyet szolgál. Bízott a Jó Istenben, megvallotta hitét, melyből mind családi életében, mind szakmai útján merített. Almamelléken nevelkedett, mely falucskát mindig meghatódva, kis mosollyal a szája szegletében, ízesen említett.  Egész életét és munkásságát Esztergom város zenei nevelésének- és zenei kultúrájának fejlesztésére, épülésére szánta. Tudatosan tette nyilvánvalóvá hazaszeretetét: a koncerteken  felesége által varrt bocskai öltönyt viselt és nem csak ünnepeken tűzte ki a kis nemzeti színű kokárdát.     

A zeneirodalom gazdag kincsei közül talán az oratorikus műfaj volt számára a legkedvesebb, az akkumulátor, mely feltöltötte, éltette. Így volt ez 2019. február 2-án, az esztergomi Ferencesek Szent Anna-templomában is, az általa „búcsúkoncert”-ként megnevezett hangversenyen, amikor utoljára vezényelte mindhárom szeretett együttesét.

Az előadásokra olyan rejtett energiákat, rezdüléseket tartogatott, olyan átszellemült zenei megoldásokat hozott elő, melyek sokszor szívfacsaró, könnyfakasztó hatást gyakoroltak mind előadókra, mind a hallgatóságra. Ebben állt legfőbb ereje. Hogyan lehetséges ez? „Onnét felülről”!

Tudta Ő ezt, és „Hálát adott mindenért”! Idősebb korára sokszor elragadta az érzelem. Nagy akaraterejével is nehezen gyűrte le meghatódottságát, könnyeit. Ezzel is nevelt és hatott, jelezve és nem szégyellve érzelmi gazdagságát, mely mutatja művészi és emberi nagyságát.

Nagy űrt hagyott maga mögött. Életútja során számos díjjal, elismeréssel köszönték meg munkáját: Babits-díj (2007), Karnagyi KÓTA-díj (2008), Öveges József díj (2009), Megyei Príma díj (2011), Pro Urbe Esztergom díj (2015), KÓTA Életmű díj (2016), Szent Adalbert díj (2017). Az esztergomi Zsolt Nándor Katolikus Zeneiskola falán kihelyezett emléktábla jelzi a város iránta való tiszteletét. Köszönjük a több, mint fél évszázadot, melyet velünk töltött, hogy ez idő alatt „segítő kézként megtette, amit tehetett”! Hite szerint fényeskedjék Neki az örök világosság, s lelke nyerje el a boldogságot az örök mennyei harmóniában!

Esztergom, 2021. február 15.

____________________________

Udvardyné Pásztor Ágnes

a Zsolt Nándor Katolikus Zeneiskola igazgatója,

a Balassa Bálint Vegyeskar karnagya        

Untitled Document