Nyomtatás

Gáspár Csilla

1987-ben született Székesfehérváron. Zenei tanulmányait itt kezdte tanára Dr Csingár Antalné. A zeneiskolai tanulmányok befejezése előtt Pécsre költözött családjával itt gordonka tanárai Komlós Mónika és Ján Boglárka voltak 2002-ben felvételt nyert a Pécsi Művészeti Szakközépiskolába. Konzervatóriumi évei alatt Szakács Viktória tanította. A gordonka mellett párhuzamosan elkezdte a magánének szakot is.

A sikeres érettségi után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetébe gordonka szakra. Tanára Mező Márta volt. Diplomáját 2010- ben szerezte meg Az egyetemi évek alatt számos könnyűzenei zenekarban játszott. 2010 szeptemberétől a Zsolt Nándor Zeneiskola gordonka tanára. Ez évtől tagja a zeneiskola tanáraiból alakult Strigonia vonósnégyesnek.

„Ma rohanó világot élünk, ahol egyre kevesebb idő jut a zenekultúra megismerésére. Ezért érzem fontos hivatásnak a zenepedagógusi szakmát, mert így azokat az embereket taníthatom majd, akikben él a vágy a művészet és a kultúra iránt. Célomnak tekintem azt, hogy a leendő tanári pályám során olyan gyermekek kerülnek ki a kezeim közül, akik továbbviszik a kultúrát a többi felnövekvő nemzedékre”

Untitled Document