Nyomtatás

Az esztergomi zeneoktatás másfélszáz éves története

Zsolt Nándor Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola 2005-

1999-ben Reményi Károlyt - 28 év után - egy-egy tanévre Novák László, majd Reményi József követte az iskola élén. 2001-től napjainkig a Zeneiskola igazgatója Udvardyné Pásztor Ágnes. 2002 és 2009 között megvalósult az épület teljes belső befejezése. Az iskola 2005-ben felvette Zsolt Nándor nevét, majd 2008-ban a klasszikus tanszakok mellett megkezdte működését a népzene tanszak is.

2003-ban már mai szépségében fogadta be az intézmény földszinti hangversenyterme, illetve a II. emeleti kamaraterem a zeneiskolai rendezvényeket, egyéb programokat. 2005-ben az iskola ünnepélyes keretek között felvette az esztergomi születésű hegedűművész és zeneszerző Zsolt Nándor nevét.

A zeneiskola szakmai fejlődésének a 2007. év fontos állomása volt, mikor elnyerte a „Kiválóra minősített alapfokú művészetoktatási intézmény” címet. Az iskola tanszakainak száma 2008-ban a népzene tanszak elindulásával tovább gyarapodott. A népzene iránt érdeklődő növendékeknek népi furulya, népi hegedű, brácsa, bőgő, citera és népi ének tanulására van lehetőségük egyéni órákon, illetve közösen,  kamara-énekórákon vehetnek részt. A tanszak célja, hogy a gyermekek a közös éneklés, muzsikálás örömét hagyományaink megismerésén keresztül élhessék meg.

2009-ben Esztergom Város Önkormányzata - mint fenntartó - által finanszírozott beruházás keretében megvalósult a Zeneiskola épületének teljes körű befejezése. Az oktatói munka számára, immár 33 szaktanterem áll rendelkezésre. Az újonnan festett tantermek és az új fűtésrendszer biztosította az ideális környezetet.

2010-ben Esztergom város anyagi nehézségei a Zeneiskola működésére is árnyékot vetettek. A bizonytalan finanszírozási gondok miatt az iskola alapítványa jótékonysági rendezvények szervezésével igyekezett támogatókat találni. Az Esztergomban szervezett jótékonysági bál és majális mellett 2011. április 27-én az intézmény fennmaradásáért rendezett jótékonysági gálahangverseny sikere meghozta a szükséges támogatást, így  biztos anyagi háttérrel kezdődhetett meg a következő tanév. Az iskola önkormányzati finanszírozásból 2012-től a Komárom-Esztergom Megyei Intézményfenntartó Központhoz került, majd az országos szinten egységesen megvalósuló változások alapján fenntartója 2013 tavaszától a Klebelsberg Kunó Intézményfenntartó Központ.

Az iskola szakmai programjainak megvalósításában nagy szerepet játszik az  „Alapítvány, az Esztergomi Városi Zeneiskola Támogatására” nevű 1991-ben alapított, művészeti tevékenységet folytató, közhasznú non-profit szervezet, melynek legfontosabb célkitűzései az esztergomi zenei élet fejlesztése és a Zsolt Nándor Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola támogatása. Ennek megfelelően az alapítvány szervezésében számos zenei találkozó, rendezvény és művészeti projekt valósult meg az elmúlt időszakban. Az iskola az   alapítvánnyal közösen az "Esztergomi Zsolt Nándor Zeneiskola és Alapítvány Tehetségpont" néven, regionális tehetségpontként 2012 óta vesz részt - a város és a megye intézményeivel együttműködve - a művészeti tehetséggondozásban.

Napjainkban az intézmény közel 400 növendékkel büszkélkedhet, akiket 30 főből álló tantestület oktat.

A hangversenyek, egyéb nagyszabású rendezvények helyszínéül a 120 férőhelyes földszinti Reményi Károly Hangversenyterem és a Liszt Ferenc Kamaraterem szolgál. Csoportos oktatás 5 tanteremben, egyéni hangszeres oktatás pedig 21 szaktanteremben folyik.

 

Udvardyné Pásztor Ágnes (Budapest, 1968. november 15. - )

Középiskolai tanulmányait a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola orgona tanszakán folytatta. A szakközépiskolás évek alatt fuvolázni is megtanult, mely tanári pályafutásában, valamint szimfonikus zenekari munkájában nagy szerepet játszik. Főiskolai végzettséget az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Főiskolai Karán, ének-zene, karvezetés és zongora kiegészítő szakon szerzett. Mint orgonista,  a Budapesti Kántorképzőn 1991-ben szerzett kántori oklevelet. 1992-1996 között a Budapesti Monteverdi Kórus tagja. A diploma megszerése után, az Esztergomi Városi Zeneiskola fuvolatanára, korrepetítora, fafúvós tanszakvezetője, illetve az Esztergomi Városi Szimfonikus Zenekar fuvolása lett. 2001-óta, mint az intézmény igazgatója végzi tevékenységét. 2001-2003 között közoktatásvezetői szakvizsgát tett és oklevet szerzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Közoktatási Vezető szakán. 2004-től zongorát tanít és részben ellátja a fafúvós növendékek korrepetícióját. 2006-2011 között második szakirányként szolfézs tanári, majd 2012-ben egyetemi mestertanári diplomát szerzett az ELTE Bölcsészettudományi Kar szolfézs, illetve ének-zene tanári mesterképzési szakán. Jelenleg a zeneiskolában – igazgatói teendői mellett – zongorát és szolfézst tanít. Az Esztergom-Kertvárosi Szt. István templom, valamint a Dorogi Szt. Borbála Plébániatemplom kántor-karnagya.

 

Untitled Document