Zsolt Nándor Katolikus Zeneiskola

"Sokszor egyetlen élmény, egész életre megnyitja a fiatal lelket a zenének. Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni, ezt megszerezni az iskolának kötelessége." (Kodály Zoltán)

tavaszi szünet a Zeneiskolában: 2024. március 28 – április 7.

- utolsó tanítási nap 2024. március 27. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2024. április 8. (hétfő) -

Nyomtatás

VII. Regionális szolfézsverseny

Ezúton szeretnénk felhívni az Ön és a szolfézst tanító kollégák figyelmét, hogy a Zsolt Nándor Katolikus Zeneiskola hetedik alkalommal rendez szolfézsversenyt a Komárom-Esztergom Vármegyei, Budapest és környéki, valamint az Esztergomhoz közel lévő települések zeneiskolái számára. A rendezvényt azzal a céllal hoztuk létre, hogy lehetőséget adjunk a növendékeknek, hogy szolfézsból is összemérhessék tudásukat, valamint a tanár kollégáknak, hogy megismerhessék egymást.

A verseny 4 korcsoportból áll, a zeneiskolai osztályoknak megfelelően (lásd a versenyanyag kiírásánál), tehát nem életkorhoz kötött.

A verseny időpontja: 2024. április 19. péntek 10:00 ­– kb. 17:00

A verseny szervezője: Alapítvány az Esztergomi Városi Zeneiskola Támogatására

Helyszín: Zsolt Nándor Katolikus Zeneiskola

                2500 Esztergom, Gesztenye fasor 1. (A Prímás-szigeten)

A versenyen minden jelentkezőnek részvételi díjat kell fizetni, érkezés után készpénzben a helyszínen, vagy banki előre utalással az alapítvány számlaszámára; 10403648-36410857-00000000 Kérjük, ebben az esetben feltétlenül tüntessék fel a küldő nevét és a „szolfézsverseny részvételi díj” megjegyzést. Nevezési díj: 3000 Ft/fő

Jelentkezési határidő: 2024. március 29. péntek

A versenyre a nevezést a mellékelt jelentkezési lapon kell elküldeni e-mailben.

A versenykiírás és a nevezési lap a következő linkre kattintva letölthető;

FIGYELEM!!! A korábban publikált versenykiírásban szerelő e-mailcím sajnos pontatlan. A helyes cím, amire a nevezéseket kérjük megküldeni: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

VII. Regionális Szolfézsverseny - kiírás

VII. Regionális szolfézsverseny - nevezési lap /Word formatum/

VII. Regionális szolfézsverseny - nevezési lap /PDF formátum/

Nyomtatás

Térítési díj és hangszer-karbantartási hozzájárulás befizetés

A 2023/2024. tanév II. félévében esedékes térítési díj és hangszerkarbantartási hozzájárulás befizetésének rendje

Kérjük a szülőket/Növendékeket, hogy az ellenőrzőbe beragasztott kis matricán szereplő összeget (térítési-; tandíj + hangszer-karbantartási hozzájárulás) -lehetőleg pontosan kiszámolva- készpénzben fizessék be a Zeneiskola titkárságán 2024. február 10-től kezdve folyamatosan de legkésőbb 2024. március 14-ig /kedd/! 

A Téritési díjjakkal és hangszerkarbantartási hozzájárulással kapcsolatos részletes tájékoztató a bővebben gombra kattintva olvasható;

Téritési díjak, hangszerkarbantartási hozzájárulás

Nyomtatás

Adó 1%

Tisztelt Szülők, Hozzátartozók!

Zeneiskolánk Alapítványának adó 1% bevétele – a költségekhezképest – igen csekély, ezért KÉRJÜK, SEGÍTSENEKNagy szükségünk van az Alapítvány létezésére, működtetésére és támogatottságára!

Adójának 1%-a – ha az még oly csekély összeg is – jelentős mértékben hozzájárul az Alapítvány zeneiskolát segítő, támogató céljainak megvalósításához, működéséhez! Az árak, költségek számunkra is folyamatosan emelkednek, ezért bevételeink megduplázása szükséges!

A 2023. évben – Önöknek köszönhetően 419 079 Ft.

érkezett bankszámlánkra az adó 1%-okból, ami sajnos kevesebb, mint a 2022-es évben.

A felajánlásból biztosítjuk többek között az Alapítvány jogszerű működését, melynek éves összege meghaladja a 300 000 Ft-t;

Támogatjuk    a zeneiskola programjainak megvalósítását (pl. nyári Kamarazene Tábor); a rászoruló növendékek zeneiskolai tanulmányait; a tehetséges növendékek versenyeken, fesztiválokon való megjelenését; ötödik éve támogatjuk a Zsolt Nándor bérletsorozatot; hangszeralkatrészeket, kisebb hangszereket és egy gordonkát vásárolhattunk;

Szeretnénk a Zeneiskolát, az együtteseket és a város lakóinak szánt színvonalas programok megvalósítását a továbbiakban is támogatni!

Kérjük Önt és hozzátartozóit, hogy elsőrendűként támogassa azt a szervezetet, mely folyamatosan jelen van Esztergom kulturális életének alakításában és nagy szerepet vállal annak jövőjéért is!

Kérjük, segítse céljaink megvalósulását, támogassa adója 1%-ával az

„Alapítvány az Esztergom Városi Zeneiskola Támogatására” nevű alapítványunkat és kérje erre rokonait, barátait, ismerőseit is!

Adószám: 19147905-1-11

Köszönjük támogatását!

Nyomtatás

"Ihlet híján rózsafüzér... J. Haydn egyházi zenéje - Bősze Ádám előadása

Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt Bősze Ádám előadására 2024. április 9-én 18 órai kezdettel a Zsolt Nándor Katolikus Zeneiskola Reményi Károly Hangversenytermébe. A belépés díjtalan, adományokat köszönettel fogadunk. Az előadást elsősorban 12 éven felülieknek ajánljuk!
 
Bősze Ádám zenetörténeti előadása Joseph Haydn egyházi zenéjéről szól melyről az előadó így nyilatkozik;
Legendák keringtek arról, Joseph Haydn milyen módszerrel komponált. Hogy az íróasztalához csak rendesen fölöltözve ült le, hogy szimfóniaírás előtt mindig kitalált egy történetet, amelyet aztán “megzenésített”, és hogy elővette a rózsafüzért, ha éppen nem jutott semmi eszébe. Nem ígérem, hogy az előadás során ezeket végérvényesen megerősítem, vagy megcáfolom, azt viszont igen, hogy az Esterházy-udvar egyházzenei életének, valamint a zeneszerző néhány szakrális kompozíciójának bemutatásán keresztül bevezetem a hallgatót abba a világba, amelyben a vallásos Haydn élt és alkotott.
 
Untitled Document